Irodalmi Szemle, 2016

2016/7-8 - NYÁR - Csobánka Zsuzsa Emese: Megérinteni egy nőt (regényrészlet) / NYÁR

jelkepesen osszegyurt level. Tetelesen tudta sorolni az eletesemenyeket, mint az osztalytalalkozokon volt szokas, kormanyok valtottak es kovettek egymast, toporgott es fellendiilt, aztan zuhanni kezdett az orszag, amiben elt, es amitol egy idd utan annyira undorodott, hogy inkabb el sem ment, hiaba kesziilt ra eveken at, hagyta a fenebe az egeszet. Minden evszak ugy telt, hogy ezekre a lepcsokre gondolt, minden idoben varakozott a kozeledo onmagara, hitte, mert akarta hinni, hogy nem tart mas iranyba, aki fele o evek ota lepeseket tett magaban.

De most nem tud semmit. Csak azt tudja, nem is tudja, mint inkabb a teste diktalja benultan, hogy meg kell allni, egyszeruen nem megy tovabb, es meg csak nem is kudarc, mert a lepesek lettek sulytalanok. Eleteben eldszor jelen van. Ebben a lepcsoforduloban surusodik ossze a ter es az idd, es megfogalmazhatatlan, de igaz, hogy kiveti ot magabol.

Visszafordult. Ha az eletnek lenne regenyessege, minthogy nines, eppen akkor fordult volna vissza, mikor a korlaton atlendult a test. De semmi ilyesmi nem tortent. A puffanast nem hallotta meg, a lepcsdhazbol is a masik iranyba indult, a hallokesziilek kihagyhatott, siiket maradt a pillanatra megint. Nines magyarazat, mert kerdeseket sem lehet feltenni. Egyszeruen igy tortent. A nyugtalansag emberi erzes, a teljesseg hianya. Ez a ket ferfi beket talalt abban, ahogy elsetalt egymas mellett. Az egyik, aki atlendult, meg a masik, aki kisetalt. A haz, mindezt latva, erzeketleniil, meszkoteglakkal meredt rajuk huvosen, egy fiatalasszony a gyereket tolta, hosszaban setalt at a hazzal parhuzamosan. A ferfi lassuakat es konnyueket lepett. Ahogy a nadrag gyurddott es simult, ugy szitalta ki magabol a felhos eget. Egyszeruen itt volt a vege, es ami utana kovetkezett, arra nem vonatkozott a regi idd, a hajdani ter. Elfelejtette, hogy. Elfelejtett mindent.