Irodalmi Szemle, 2016
2016/7-8 - NYÁR - Csobánka Zsuzsa Emese: Megérinteni egy nőt (regényrészlet) / NYÁR
NYAR a fak es az egbolt kozott, itt-ott mar kigyulladtak a csillagok is. A Lisszabon- Budapest jarat nemreg szallt fel, azt latni a haztetok felett, ahogy emelkedik. Magda is lehetne odafonn. Negy evvel ezelott egy berlini szobaban elte at ugyanezt. A fdldgomb, ami a szobaadd noe volt, az ablakparkany elott, az asztalon allt. Ritka az a meleg sarga tavaszi feny, ami akkor betdltotte a szobat, eleteben osszesen, ha otszor latta, akkor a haz elotti park fenyveseinek csucsan csorgott vegig, aztan le a kontinenseken. Harom ujjal porgette a vilagot, es idonkent megalit. Barmerre lehetett volna menni, tehat maradt. Feszengve inditotta ujra a kort, erezte, ahogy egyre gyongyozik benne a diih, maga sem ertette, mi ez az erzes. Hirtelen felindultsagaban az ablakhoz ment, es onnan nezett vissza ra. Mennek a vilagok a templomba, jutott eszebe, amit egy regi faluban hallott, ettol csillapodott benne a fesziiltseg. Megprobalta felidezni az idds asszonyt, de csak a mondat maradt meg es a deru, egy kosza erzes, ahogy gbcogve nevet kesobb az a gombszeru asszony, mikor arrol mesel, reggelente negykezlab maszik ki a klozetra. O mar hajnalban hiaba kel fel, a lakasban a huton kiviil nem mozdul semmi, ejszaka megall az elet, jobb azt nem hallgatni. Jobb hagyni magaban, minek meglesni a tavozokat. Eddig jutott bolcsesseg hijan. Es nevet. A kotott szoknya felett nejlonbol az otthonka, alatta harsogo szinu felso, viszkozbol, villan be a szo, de maga sem erti, mit is jelent. Csuszos volt, az kiviilrol is latszott rajta, akkor meg nem gondolta, hogy valaha olelgetni fogja azt a not. A buszrol, amivel naponta dolgozni jart, a masodik kanyar utan latta minden reggel a teto nelkiili hazakat. Egy osszeroskadt teteju templom, mellette egy ugyanolyan csaladi haz. A mestergerendak reszegen tamaszkodtak a falaknak, oszinten racsodalkozott, az hogy lehet, hogy az utcafront felol a kapufal egyenesen all, mig a templom valamennyi oldala eltevesztette az eg fele vett iranyt. Gyom notte be az oltart, terdig gazolt Krisztus is a fuben, azonmod, ahogy felfeszitettek. Tavasszal volt a hivek padjai kozott hovirag, kbkorcsin, a naposabb oldalon, a keresztut alatt a narciszok. Nyaron kiegett minden, nem jart senki locsolni, a kornyezd hazakban lakok elforditottak a fejiiket reggel es este keziikben a slaggal, imadkozas kozben pedig azzal hitegettek magukat, ezt meg az isten sem varhatja el. Igy szaradt a templom, igy left egyre dusabb a fu a kertekben. Osszel es telen konnyebb volt a lelkiismeret, a fakrol ugyanugy hullott a level, a nyarfavattara nem emlekezett senki, csalodottan gereblyeztek a szentjanoskenyer termeseit, ami zorogve boritotta be az egesz utcat. Feltartoztathatatlanul kozeledett a tel. Volt, aki orakat toltott az ablakban a fakat nezve, hatha megorizhet valamit abbol, ami lat, de ezek az emberek voltak azok, akik
