Irodalmi Szemle, 2016
2016/7-8 - NYÁR - Csobánka Zsuzsa Emese: Megérinteni egy nőt (regényrészlet) / NYÁR
OiME MEGERINTENI EGY NOT (REGEN YRESZLET) A z ajtoban allt, a szegycsont elott szorosan fogta ossze magan a kabatot. Arccal nyugat fele fordulva a felhoket fiirkeszte, odafonn hogyan vonul az eg. Az egesz napos szurke esd utan minden szin es forma elesebbe valt, a lenyugvo nap fenye finom metszeseket ejtett a szemen. Ahol a felho es a kiszakadt egbolt talalkozott, feheren vakitott egy sav, a semmi szine nem a feher, hanem a feny, futott at rajta a gondolat, aztan hangosan felnydgott, milyen nevetsegesse valik minden, amint szavakat talal ra az ember. Szinte hajtottak egymast a foltok, egy lathatatlan ero tolta oket egymas fele, lentrol a fak lombjai tartottak a sulytalan sulyt es a haztetok nehezszagu cserepei. Az agak hintaztak, lelegzett a fa. Legutobb egy varosban elte meg ezt, ahogy a sikatorok es az aprocska terek ritmusaban mintha levegot vett volna a varos. A szuk utcakban megfesziiltek az izmok, hordokent tdltottek ki az emberekben levo uroket, akik bizalmatlanul meregettek egymast, minden ismeretlen zajra osszerezzenve kerestek egymas tekintetet, aztan a tereken feloldodtak, osszehorpadva, elernyedve pihentek meg a templom elott. Minden teren volt egy templom, az utikonyvekben a hit varosanak neveztek a helyet, de ez inkabb varosi legenda volt, valdjaban a templomok ures terek maradtak, ember nem lepett be a vaskapukon, hiszen zarva tartottak oket az ev minden napjan. Kerdezte, ennek mi ertelme, a helybeliek kinevettek, ugyan mifele szerzet, aki nem latja a nyilvanvalo dolgokat, aki nem erti a dolgok helyet es rendelteteset. Itt csak a lepcsok fontosak, befele csak magadban tudsz haladni, de ezt mar a lany valaszolta, akit utana napokig keresett, abban bizva, a kozos ritmus ujra osszehozza oket valamelyik templomter elott. Igazuk volt, nem latta a nyilvanvalo dolgokat, nem ertette azok helyet, rendelteteset, akkor meg semmit nem ertett a varos zenejebol. A keresztutak kdzott es a hatsavos bekotoutakon rendre eltevedt, harmadjara jarta vegig ugyanazt a reszt. Ott nem volt szel. A fak inkabb nok lassu csipojere emlekeztettek, vasarnap delutani mosolygas volt a nok nyaka, ahogy a forrosagban kiverte oket a viz. Nezte, ahogy elindul es vegigcsorog egy csepp a barna boron, a nyakgo-
