Irodalmi Szemle, 2016
2016/5 - TALAMON ALFONZ - SHAKESPEARE - Grendel Lajos: Bukott angyalok (regényrészlet)
meg a fold, es Tocsek nem talalta a helyet, egy ur volt, roppant ur, melybe belesetalt, es itt az urben masok voltak a jatekszabalyok, mint a valodi vilagban.- Messzire megyiink meg? - kerdezte a katonat, akivel mar majdnem joban volt. De a katona mintha nem is hallotta volna. Az amerikai ezredes papirja itt mar nem volt ervenyes. Fogoly volt, barmennyire furcsan hangzott ez most. Kozben az erdobol kiertek a sikra. Most mar tudott tajekozodni maga is, mar ismeros volt a kornyek, es arra gondolt, hogy a csehek nelkiil is hazatalalna, meg ejszaka is, a legnagyobb sotetben. De hat a csehek itt voltak, es nem akarodzott kivonulniuk innen. Mar latta a tavolbol a ligetfalui hazakat, melyek apro bogarakkent szerteszejjel huzodtak a lathatar szelen, kijelolve azt a helyet, amely nehany napig most a bortone lesz, de nem sokaig, hiszen a haboru veget ert. Legalabbis ezt gondolta naivan. Viszont az ismerds katona megvaltozott, ahogy kozeledett a celallomas fele, mely egy laktanya volt, es Tocsek mar ismerte - ezelott fel evvel a nemetek tanyaztak itt. Azok sem voltak kedvesek. Nagy on untak a haboru t, ket akasztott ember logoff a korisfan a laktanya hatso reszeben, ott, ahova elszallasoltak az aposat mintegy harminc husz even aluli fiuval, es az akasztott embereknek mar enyhe szaguk volt, mert nyar volt, harminc fok, es az akasztott emberek ki tudja, milyen regota logtak a fan. Nem voltak iddsek, olyan harminc koruliek. Valamelyik nemet ocska palinkat szerzett, es megkinalta a magyarokat, pedig azok felig-meddig meg gyerekek voltak. Es most itt van: megint ugyanabban a kaszarnyaban, de ezuttal nemetek nelkiil es fogolykent. A korisfa is ott al It, mint az egyetlen alkalmatossag, amire fol lehet akasztatni embereket, ugy allt vigyazzban, mint egy kover ormester, aki csak arra var, hogy hozzak az akasztatni valokat. Zoli, a sapadt es meglehetosen gothos fiu, meg is jegyezte:- Attol tartok, hogy ez meg csak a kezdet. Mi lesz, ha Sziberiaba visznek benniinket? Na persze ez abszurdnak latszott, hiszen ott volt a tavolban a pozsonyi var, bar egy kicsit paraban es enyhe kodben, de mint valami vedobastya, amely nem engedi elhurcolni oket. Tovabba csehszlovak katonak fogtak el oket, es nem oroszok. A Sziberiaba valo deportalasnak eleg csekely volt a valoszinusege. Inkabb mas gondjuk volt. A laktanya hatso szobajaban vagy otvenen voltak, az emeletes agyak kozott is fekiidtek emberek, es egyebkent is, nyomasztd volt a levego, hiszen nyar volt, es az izzadt testek kigozolgesei meg fanyarabba tettek a levegot, szinte elviselhetetlenne. Kalman meg is jegyezte ironikusan:- Hova menjek pisalni? Meg a vece is tele van a szerencsetlenekkel. De aztan, ugy ot ora fele, megoldodott a helyzet. Jott harom katona, es bar csehiil adtak ki a parancsot, es a foglyok (mert igenis foglyok voltak) nagy resze nem ertett csehiil, valahogy mindenki megertette, hogy sorba kell allni, es el kell indulni. Ez is a katonasaggal jart. Nem ertiink semmit, de a mozdulatokbol, a szavak hangsillyabol megis megertjiik, hogy mi a legkozelebbi dolgunk. Mar az udvaron jartak, amikor varatlanul Tocseket szolitottak. Egy civil ruhas pasas volt, ocska ingben es bo nadragban, melynek az also szegelye a foldet surolta. Lehetett vagy harminceves, semmi esetre sem tobb. „Tocsek" - mondta hangosan, es koriilnezett, vajon melyik jelentkezik. „Lepjen ki. Itt marad."
