Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Dušan Mitana: A héja (elbeszélés, Tóth László fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
KORTARS SZLOVAK „Peter, megyek a boltba", hallotta a verandarol Viera neni hangjat. „Ha akarsz, elmehetsz a fiukkal." Peter a padlasszobaban a regi Startokat nezegette a rekamien. Itt szeretett legjobban. Valahanyszor, ha mar nem lehetett elviselni a fesziiltseget, ezt az eletveszelyes titkot, ide vackolta be magat. Es ez eleg sokszor elofordult, foleg amiota egy ejszaka benyitott a haloszobaba, es megpillantotta a nagybatyjat, amint konyokevel a matracon tamaszkodva fekszik a bekesen alvo Viera neni tele fordulva, es mereven bamulja dt, aki mosolygott is almaban; igen, pontosan emlekszik - a nagybatyja hattal volt neki (meg se moccant, mint amikor a kigyo mereven buvoli az aldozatat), mikozben a nagynenje eppen ugy mosolygott, mint amikor kesobb felelemmel teli, szorongo hangon igy szolt hozza: Ne aludj, a nagybacsim figyel teged. De 6 csak mosolygott, mintha ez igy lett volna rendjen, mintha az egesz csak nagybatyja iranta erzett szerelmenek megnyilvanulasa lenne. Eldszor ekkor keritette hatalmaba az a nagynenjevel kapcsolatos, kimondhatatlan felelem, mely elol mindig ide menekiilt fel a padlasszobaba, amiert mindketten trefasan a Nagy Maganyosnak neveztek, de 6 tisztan erezte, hogy a mosolyuk kenyszeredett, es csak a ketsegeiket igyekeznek leplezni vele. Iranta megnyilvanulo allando, bar leplezett figyelmiik is az idegeire ment. Nevetsegesnek tudta igyekezetiiket, hogy minden idejet a tobbi gyerekkel toltse. Sziinet nelkiil figyeltek a reakcioit, es szorongva lestek, hogy mas-e, s miben, mint a tobbi gyerek, es nem is tudatositottak, hogy eppen ezzel a viselkedesiikkel, ezzel a szemmel lathato bizalmatlansagukkal es gyanakvasukkal egyenesen rakenyszeritik, hogy az ellenkezojet tegye, mint amit elvarnak tole. Keptelen volt elfelejteni Jan bacsi szavait, melyeket egyszer veletleniil meghallott: Minel kevesebbet legyen egyedul, ki tudja, mi jar a fejeben, egyszer meg felgyujtja a hazat. A padlasszobaban jol erezte magat. Talan mert a falakat itt nem tarkitottak Viera neni fenykepei, ami talan eppen ezert jelentette szamara a menekiiles szigetet ebben a titokzatos, fenyegeto hazban. A szoba unokatestveree, Ivane volt, aki most a seregben szolgalt. Ivanra csak nagyon homalyosan emlekezett, talan dt eve is van, hogy utoljara talalkoztak, de ugy erezte, vele megertenek egymast. Biztosan megertenek egymast azzal, akinek az o izlese szerint berendezett szobaja van, s aki olyan oltari levelet irt neki. Igaz, nem o jelentkezett elsokent, de ez termeszetes. Peternek eleg volt, hogy azonnal valaszolt a levelere, melyet rogton azutan irt neki, hogy idejott a sziiniddre. Megirta, hogy az o, azaz Ivan szobajat kapta meg, es hogy nagyon tetszik neki. Azt irta, mar abbol is latni, hogy Ivan futballista, ahogyan a szobajat berendezte, es o is igen szeret focizni. Azt is megkerdezte tole, hogy a sziinidd alatt hasznalhatja-e Ivan futballcipdjet (pumait), es hogy kivaghatja-e a Startokbol Pelet meg Eusebiot. Ivan a valaszaban kisse leteremtette, amiert ilyen maguktol ertetodo dolgokat kerdez tole. Oriilok, hogy tetszik a szobam, irta, es termeszetesen mindent hasznalhatsz, mintha a tied lenne. Attol kezdve Peter allandoan Ivan melegitojeben es a hatan a kilences szamot viselo mezeben jarkalt, a laban pedig sziintelenul az o futballcipdjet hordta. S bar a mez - melyre kituzte a sajat Slovan-jelvenyet - egy kicsit lotydgdtt rajta, elegedett volt. Figyelte, mikor csapodik be az ajto, de csak Viera neni hangjat hallotta. „Peter, kerlek, nem tudom behuzni a cipzaramat."
