Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Miroslav Marcelli: Fikció, jel és valóság (esszé, Szaniszló Tibor fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
KORTARS SZLOVAK ugy allitja fel, hogy megszakitja, semmive teszi a vilag eredeti termeszetesseget. Az elso tagadas, ami az elet idilli harmoniajaba beleeroszakolja a kerlelhetetlen „nem"jet, mar itt volt, elvegezte a munkajat, es tovabbadta a masodik tagadasnak. Amaz viszont nem sajatitja ki az ellenteteket egy atfogo szintezisben; a masodik tagadast kovetoen mar csak a rend ironikus imitatora marad, amely a harmoniat a zurzavar elkiilonfthetetlen toredekeibdl allitja ossze. S ez utan a masodik tagadas utan mar nem kovetkezik semmilyen harmadik, amely lekuzdhetne ezt az allapotot. „Nines tovabb semmifele negacio, vagy annak lehetseges meghaladasa - mondja Baudrillard -, mivel ezen mar tul vagyunk." Onnet, ahova keriiltunk, csak folytonos atmenetek lathatoak, kozvetitesek jateka, aminek semmi koze a meghatarozasok elmelyitesehez, ellenkezoleg, minden meghatarozast torol. Jean Baudrillard e szituaciot a kovetkezo szavakkal frja le: „Ahogy a dolgok elveszitettek egymastol valo tavolsagukat, a szubsztanciajukat, ellenallasukat a rendszer elkuldnithetetlen gyorsulasaval, a megzavarodott ertekek elkezdtek sajat ellenertekiiket termelni vagy vagyakozva egymast nezegetni." Ennek kovetkezteben a dolgok es az ertekek egy olyan mezobe sorolodnak, ahol azonnal elveszitik a megkiildnbdztetd jegyeiket, es megosztott helyzetiiket. A dolgok igy nem a meghatarozasok kifejtesevel fordulnak at sajat ellentetiikbe, hanem azok elhagyasa miatt. Nyilvanvalo, hogy Jean Baudrillard ezt az allapotot nem szukiti le elmeleti ertekezesek korere a dolgokrol, a meghatarozasokrol, a jelekrol es a valdsagrol. Amikor arrol beszel, hogy a jel eltdrolte a referenciat, elnyelte az egesz valosagot, s egyuttal affele magasabbrendu realitaskent prezentalja magat, kijelenteseiben nyilvanvalo torekvest latunk a jelen vilag allapotanak felmeresere. A megkulonboztetesek elhagyasa aktualis helyzetiink sajatos jellenvonasa: „egy olyan vilagban elunk, ahol a jel legfontosabb funkeioja, hogy lehetove tegye a valosag eltuneset, es az eltunest egyidejuleg alcazza". A dolgok atalakitasanak muvelete jelek jatekara igy egy olyan vilagban tortenik, amely dnmaga is jelek univerzumava valtozott. A JEL ES A DOLOG Ez termeszetesen nem zarja ki, hogy a valosag distinkeion alapulo meghatarozasat vitato hasonlo utra ne terjen ra a jelek tudomanya, a szemiotika is. Umberto Eco, egy azok koziil, akik nemesak szemtanui, de fejlodesenek aktiv resztvevoi is voltak a mult szazad masodik feleben, a Szemiotika a kovetkezo evezredben cimri tanulmanyaban nyiltan arrol beszel, hogy a hatvanas evek szemiotikaja fokozatosan elfordult a jel es a dolog kdzti termeszetes viszonytol, es kulturalis konvenciok tanulmanyozasara forditotta figyelmet, arra kesztetve benniinket, hogy a valosagra mint kulturalis konstrukeiora tekintsiink. A dolgok es a jelek referencialis viszonyainak tanulmanyozasatol valo elhajlast a vegtelen szemiozisfolyamatok analizisenek eldnyere Eco vegeredmenyben produktivnak tartja, am nyiltan hozzateszi: „Nem tagadhatjuk le, hogy ezek a megkozelitesek azt az illuziot is megteremtettek, hogy ezentul nem letezik semmilyen vilag, csak szovegek, es hogy a szemidzis egy folytonos es vegtelen [jelentesjhalasztas jeltol jelig, szdvegtol szovegig." A szemiotika igy az egyik iranyvonalaban - melyet sokan a kutatasai reprezentativ fd vonalanak tekintettek - ahhoz
