Irodalmi Szemle, 2016
2016/1 - NABOKOV-ÁRNYALATOK - Paszmár Lívia: Arccal a vízben (Sirbik Attila St. Euphemia című kötetéről) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK
iZLESEK is POFONOK lesz urra rajtam, a pokol eloszobajaban tengodok, elfogy a levego korulottem" (106.). Es nines az a lent, ahonnan ne lenne meg lejjebb. Ezt a kijelentest a hatarozott ivu hanyatlas folytatodasa koveti, amelyben minden mozdulat potcselekvesnek hat, es egyetlen lepes sem iranyul a jelent meghalado celok tele. E meg nem nevezett hang szurojen keresztiil latjuk Jenkit is, aki vegul atveszi a szot, hogy az ott es akkor jarhato ket fobb, elmozdulassal jaro ut megjelenitodhessen. Az elobbi ugyanis Pecset valasztotta, az utobbi Vranjet. A ketto kdzti kiilonbseget egyikiik sem tudja megitelni a masik helyzetenek pontos ismerete hianyaban, egy lehetseges kiilso szemlelo pedig talan nines is erre felhatalmazva. Pecs kis lepestol nagy lepesig haladva Magyarorszagot, a kill fol det, a vilagot, a jovot, az eletet jelentheti, mikozben Vranje kalandot, a remelt otthoni munkalehetosegeket, tehat az otthont is, a jelent, benne a halal eselyevel. A narratorok altal kozvetitett szubjektiv valdsag azonban ennel lenyegesen komplexebb kepet mutat, vagyis a megelt elettortenetek tavolrol sem talalkoznak az azokat megelozo elvarasokkal. A belsoleg bizonytalanul megtamogatott kepek iitkoztetese mindkettejuk oldalarol erdteljes indulatokat valt ki, hiszen a masik valasztasa sziiksegszeruen csak a sajateval szembehelyezve pozicionalhato. Mintha tiikrot tartana maga ele, igy ir errol a nevtelen narrator a pozarevaci kaszarnyaban keletkezett naplobejegyzeseben: „Elbaszott nemzedek vagyunk, egy kibaszottul elcseszett nemzedek, megfejtenem az orok megfesziilest vagy csak racsapnek a pultra, egy sort, eljatszanam, hogy a sajat igazsagom birtokaban vagyok. Lehet, baratom, de mit kezdesz a sajat igazsagoddal, ha fingod sines, en mit gondolok. Nem tudom, melyik a nehezebb, egyutt elni a sajat igazsagommal, amelyben folyamatosan ketelkedek, vagy tisztaban lenni azzal, hogy fingom sines, mire gondolsz, de miert lenne jo, ha konnyuve valna hirtelen minden" (29.). Es nem is valik azza. Ahogy a regeny kapcsan felvetodd gondolatok szetszalazasa sem. Azok ugyanis eppen olyan atlathatatlan szovedekke allnak ossze, mint maga a szoveg, amelyet talan ertiink - efelol azert bizonyosak sosem lehetiink -, de a szavakat megsem erezziik elegsegesnek, sem megfelelonek, hogy az arrol valo beszedhez hasznaljuk oket. Sirbik Attila St. Euphemidja velhetoen nem is azert sziiletett, hogy barmit is konnyuve, konnyebbe tegyen, es feltehetoen azert sem, hogy el- es kibeszeljen. Velemenyem szerint eppen az el- es kibeszelhetoseggel szembenit kozvetiti, a nem-beszelhetest ragadja meg. Ebben a megfelelo szavakert folytatott hadakozasban barmilyen eszkdz hasznalata megengedett, de vegig nyilvanvalo marad, hogy mindegyik hibas. Csak a nyugtalanito lebeges marad, mint az arccal a vizben fekvo testeke, amire a borito is figyelmeztet. Igazan nem mondhatjuk, hogy nem vettiik eszre. (Sirbik Attila: St. Euphemia. Forum, Ujvidek - Magvetd, Budapest, 2015, 181 oldal, 2990 Ft)