Irodalmi Szemle, 2016

2016/11 - FORRADALOM - Bogyó Noémi: Vakfoltok (regényrészlet) / FORRADALOM

FORRADALOM- Maga

csak ne elvtarsazzon le minket. Nem latja, mi lett a vege a voros ideaknak. Kikerem magamnak. Ha meg egyszer leelvtarsaz, a tiisszentes bubajat kiildom onre - vesztette el a tiirelmet Zahncsi.- Tiisszentes

biibaja? Ezt en is szivesen praktizalnam. Megtanitana ra? - bizalmaskodott Zahncsival Delcsi Porta.- Csak

kamuztam. Semmi biibajt nem ismerek - legyintett rosszkedvuen Zahncsi, majd hatat forditva a tarsasagnak diinnyogott meg valamit az orra alatt, amire elcsendesedett a fenykepezogep, csak halk szuszogas es vakkanto horkantasok hallatszottak ki a fekete dobozbol.

Sofiai naplojabol

1989.11.28.

Az ejszaka fantomkent telepedett a mellkasomra, szinte megfulladtam a sulya alatt, s kozben lebegtem. Mint viharban hanykodo hajo tengeribeteg utasa vergodtem a gyurott lepedon. Az agyamban non stop lejatszasra volt kapcsolva az egyik tekerveny, igy korbe-korbe voltam kenytelen hallgatni Hoffman hatarozott es egyben szeliden csengo hangjat:

Lattuk azokat, akik a karjukat nyujtottak,

Sotet volt es iires volt a keziik,

Evek meneteltek el azota a mi utcainkon

Rossz alombol ebredtiink.

A masodik versszak gitarkiserete helyett egesz szimfonikus zenekar diibbrbgte patetikusan, mint Orff Carmina Bnranfljaban:

Igertiink szerelmet egymasnak,

Igertiink mondani csak igazat,

Azt igertiik, hogy kitartunk

S igertiink meg uj napokat.

S az utolso akkordok elcsendesiilese utan ujra felcsendiilt Hoffman hatarozott es egyben szelid hangja: Lattuk azokat... Tan a szazadik lejatszas utan a gitar kiilbn eletet kezdett elni, s feliilkerekedve Hoffman enekhangjan, onsanyargato szoloba kezdett. Sirt, es kitepte hurjait egyre magasabbra szarnyalva a hangletran hurok nelkiil is, az akkordok kiszabadultak a kotta vonalzarkajabol, aztan be-