Irodalmi Szemle, 2015
2015/9 - HANG/SZÖVEG - Sörés Zsolt: A metazenész munkája: csendfoglalás (prózavers) / HANG/SZÖVEG
H A NG / S Z OVEG es experimentalis zene osszeolvadasaban installalodik, es megteremti azt a narrativat, amely voltakeppen nagyon is sziikseges, de amit senki sem tudott volna azelott elkepzelni („let the ego go" I „engedd az egot szabadon" - Daevid Allen), megalkot egy ujabb beszedet a csendrol, amely eleinte mint meditacio iranyitja ra a figyelmet az improvizacio-aktus megindulasara, fenntartasara, mert a csend - elet, az organizmus es a letezes gazdag visszhangja es abszolut origoja, „a csend a metazene tengelye es foglalata" (Edwin Prevost), igy a cel nem mas, mint a - kisse bizarr kifejezessel elve - „csendfoglalas" (es nem a tokeletes mualkotas letrehozasa), kivonulas a tortenelembol, kihatralas a muveszettortenetbdl, visszateres az atavisztikus, ritualis, a helyzetnek mindig megfeleloen alkoto aktivitas koraba a posztindusztrializmus technologiai tudasaval, de kornyezettudatosan, nem kbrnyezetszennyezoen, ahogyan a „visszateres a paleolitikumba" folyamatat Hakim Bey erti, mert a szabad improvizacio mukodese soran a transz a jelentes hordozoanyaga, emelkedett lelkesiiltseg, amely csak akkor, csak a benne resztvevok altal jon letre megismetelhetetleniil, olyan kozdsseg, amely ideiglenes autonom teriiletet hoz letre, mintegy a XIX. szazadi „dinner party" (vendegseg) anarchista allegoriajanak megtestesiileset, ahol mindenki szabad akaratabol van jelen egy kozos terben es pszichikailag is nomad teriileten, s ahol nincsenek eldre meghatarozott temak, etelek, italok, csak az, amit magunkkal hozunk es egyiitt osszerakunk, szinergiat vagy szimbiozist, es nem a kapitalizmus altal krealt multikulturalizmus „idolumat" (talan mar negyszaz eve, Francis Bacon ota tudjuk ezt - espedig felkialtojellel!), hanem ahol a mimezis, a tiikrozes, a megjelenites, a kivetites a mestersegesen alakitott spektakularis alternativ valosagok szimulacioja helyere az egyetlen holografikus valosag „zenei szimulakrumat" (Jozef Cseres) helyezi, mintha a jelenletiink valoban egy kozmikus barlangban lenne, ahol a vacsora tiizenel racsodalkozunk a falon tancold arnyekok valosagara, es elfogadjuk, hogy a megkettdzottsegben azonos a benniink reprezentalt valosag a kinti valosaggal, a barlang benniink letezik tehat [minden hi aba, itt nincsenek platoni ideak, nincsen abszolutum, a rekontextualizalt puszta „itelderd" fontosabb, mint a metafizika, vagyis annak torlesjel alattisaga, a nyom, a jelentesesseg, az, amit „Derrida radirjanak" is nevezhetnenk - ezzel a filozdfia szamara uj fogalmat alkotva, mintegy Deleuze utan szabadon (sic!) -, az az irdeszkoz, amely a gondolatok aramlasanak es a tudatalatti tengerenek hullamaibdl osszealld irracionalis mozgassal erinti a papirt es tavolodik el tole szaggatott ritmusban ismetlodve, sercegve es neman, s amely irdeszkoz tollnak tiinik (billentyiinek a klaviatiiran, erintesi pozicionak a tableten stb. - tessek mindezt ugy szabadon modernizalni, ahogy tetszik), pedig ez voltakeppen egy satirozo eszkdz, a feher zaj radirja, amely elindult kifeheriteni a tobb ezer ev alatt teleirt kecsua kotelcsomdkat, kotablakat, szteleket, papiruszokat, papirokat, kepernyoket, egy ujrairo eszkdz, amely a betiik es a lejegyzesek, a kottafejek, a sziinetjelek regi, zart harmoniainak helyere a zaj-szferak zenejenek partitrirakon tuli „brikolazs" (Roland Barthes) lexikajat es irracionalis grammatikajat, a metazene nyelvet irja be, amelyet valos iddben hallgatas altal olvasunk], egyszoval mikozben bent vagyunk, erzekeljiik a kint valosagat is, a benti mind pontosabb reprezentaciojabbl egyre inkabb kovetkeztethetiink a barlangon tuli, kiilso letre (amely persze ugyanugy hozzank tartozik
