Irodalmi Szemle, 2015
2015/4 - BIOIRODALOM - Potozky László: Éles (regényrészlet)
Atmentem az uszoda parkoldjan, be a szemben levo negyemeletesek koze, kivilagitatlanul, dsszevissza kanyarogtak a betonsetanyok, de nem tudtam volna eltevedni. Idokozben szemerkelni kezdett az esd, par csepp utan gyorsan erdre kapott, es javaban zuhogott, mire elertem a lepcsohaz bejarataig. A kaputelefon elott megalltam, tobbszor vegigolvastam a nevjegyzeket, akarha eldszor jarnek itt, pedig tizes lakresz, nulla-egy-nulla, harom rovid pittyenes, ennyi az egesz. A gombokhoz nyulni viszont nem mertem, minden pillanatban belecsapott az agyamba egy ujabb es ujabb „mivanha", idegesen toporogtam, el akartam jonni es megse, aztan vegre raszantam magam es beiitottem a kodot, majd meg egyszer es meg egyszer, mert mindharomszor rogton utana kiikszeltem. Hirtelen sietos leptek koppantak a kozelben es kabatsuhogas hallatszott, valakik jottek, elrohantam, csak a szemetkontenerek mellol neztem vissza: harman acsorogtak a bejarat fodemje alatt, beszelgettek es vartak, hogy elalljon az eso, szoba se johetett, hogy visszamenjek a kaputelefon ele vacillalni. Az ev legelso zapora volt ez, es nem ugy nezett ki, hogy csendesedni akama, ugy azott a varos, mintha az isten az osszes bunet itt akama tisztara mosni. Felhajtottam a dzsekim gallerjat, hogy ne csorogjon a nyakamba a viz, megkerultem a tombhazat, a masodikon ugyanazok az iivegfestekkel mazolt, gyerekes viragok es nonfigurativ mintak boritottak az ablakot, a fiiggony is a regi volt; az ejjeli lampa narancssargara festette az ismeros szoba falait, amyek moccant rajtuk, eldvettem a telefonom. A szamat meg evekkel ezelott, a fertozon kitdroltem, elfelejteni viszont sose felejtettem el, beirtam fejbol, megnyomtam a zoldet. Alighogy kicsengett, az amyek megtorpant a falon, par masodpercig nem mozdult, aztan lehajolt es felvette. Balerina halloja abszolut nem volt annyira meglepett, mint amilyennek elkepzeltem, latom, meg mindig nem torolted le a rajzokat az ablakrol, mondtam, mire o felrerantotta a fiiggonyt, te vagy az ott lent? Nem, mondtam, es kileptem a latoterebol, hova mesz? kerdezte. Setalni. Ebben az esoben? Mert, van masik is? Kifele indultam a tombhazak koziil, jott le a viz a magasbol, csorgott ram, atjart, egy ido utan nem is dideregtem tole tobbe. Nem fogsz megazni? kerdezte Balerina, most mar nem, mondtam. Legalabb dt eve nem beszeltiink, en a tocsakat keriilgettem es aztam, o a meleg szobaban iicsdrgdtt az agyon a micimackos pamajaval, sose fog felnoni, gondoltam, egyeseket nagyon szeretnek az egiek. Na es a mesteri hoi lesz? kerdeztem, Skocia, mondta, Edinburgh, veled minden okes? Aha, es egy tomeny ora alatt razuditottam mindent, amit a szakitasunk ota belem irtak az evek, a noi nem elleni bosszuhadjaratot, Mezgat meg Basszert, Katjet es a csibeket es a jeleniinket, Rojalt es a repiilest, a vegen meg azt, hogy valdjaban hiaba sirok a sok szar miatt, mert az utolso rogig en lapatoltam magamra az egeszet, most pedig arra varok, hogy levet eresszen, a tobbi meg majd elvalik, sikeriil-e vajon kievickelni belole, vagy feluton valahol szepen belenyuvadok? De te amugyjol vagy, nem? kerdeztem Balerinatol, mire o is belekezdett, hogy jaja, plane miota sokevnyi hercehurca utan vegre szetmentek a sziilei, es olyan komolyan vettek a dolgot, hogy nemcsak rajta meg a noveren osztoztak meg, hanem a negyszobas lakasukat is kettevagtak kozepen egy fallal, tisztara hideghaborus Berlin, annyi kiilonbseggel, hogy naluk meg minimalis atjaras sines a ket zona kdzott, szoval most, ha nagy ritkan hazajon az egyetemrol, az anyja meg a novere a toszomszedja, vagyis senki, mert mindketten a korhazban vannak, a novere frissen vegezte az orvosit, szakosodik, es osztalyrol osztalyra szokken aszerint, hogy
