Irodalmi Szemle, 2015
2015/4 - BIOIRODALOM - Háy János: A tengerszem; A havasigyopár; Ciprián, a repülő barát; A magányos hegy (kisprózák)
boldog hazassag, hisz nem mindketten akartak. A lany ujra es ujra vagyta az otthonat, s mikor a kiraly egyszer egy hatalmas vihar utan elszunnyadt, megszdkott a Tengerpalotabol. Hol van, kiabalta az epp ebredo kiraly, de a lany mar messze jart. A Tenger utana vetette magat, de a lany futott, ahova lepett, fold left ott, sziget, amin megtort a Tenger hatalma, s vegiil ujra ott left a hegyen, ahova tartozott. A Tenger szeme tobbe nem latta, mert soha nem ment a to kozelebe. Tudta, hogy veszelyes, hogy ujra magaval ranthatja a Tenger. Es nem sir neha a tenger, hogy nem left ove a Hinder, kerdezte a kisfiu. De, mondta kicsit erzelgos hangon az apa, mintha 6 maga lenne a tenger, neha kod borul a tora es elered a konnye, befele sir, csak a zugo hang hallatszik. A konny atcsorog a F old tuloldalara, es akkor hatalmas hullamokat ver ott a tenger, hanykolodnak a hajdk, azt hiszik a hajosok, hogy vihar, holott csak a tenger zokog a hegyek tetejen. A havasigyopAr Hogyhogy ott mar csak kovek vannak, kerdezte a kisfiu, amikor hirtelen megritkult a novenyzet, s elotuntek a sziklas hegyoldalak. Ott a Telkiraly birodalmanak hatara, mondta az apa. Odaig garazdalkodhat Novenypusztito Fagyherceg, a Telkiraly fia. Telkiraly? Van olyan, kerdezte elcsodalkozva a kisfiu. Hat persze, orokke kiizdenek Tavaszfejedelemmel, hogy masutt legyen a hatar, de a hatar nem valtozik, s a novenyek nem memek megtelepedni a hataron tuli vilagban. Es akkor az ott micsoda, mutatott a kisfiu egy kis novenykere. Az nem kd. Igen, helyesebben, akartam mondani, mondta az apa, de megint kozbeszoltal. Egy kivetelevel. Az hogy lehet, kerdezte a kisfiu? Nem tul rovid ez a tortenet, mondta az apa, de ha akarod, elmeselem. Hat persze, mondta a kisfiu, a meset mindig akarom. Hat az ugy volt, fogott bele az apa, hogy epp nyeresre allt eves csatajaban a Tavaszfejedelem, amikor a Telkiraly lanya kikukkantott a telpalota ablakabol. Micsoda szepsegek vannak ott a volgyben, almelkodott, tele az egesz foldtakaro gyonyoru szinekkel. Mik azok, edesapam, kerdezte a Telkiralyt. Azok, kislanyom, az en legnagyobb ellensegem gyozelmi jelvenyei, a viragok. A viragok ennyire szepek, sohajtott fel a lany. Nekiink akkor mert nincsenek, mert csak kovek, kovek hatan, meg a ho. Annyira unalmas igy elni. A viragok nem a mieink, a viragok a Tavasz birodalmahoz tartoznak. De en annyira szeretnem, ha az en kertemben is lennenek, es megszagolhatnam oket, biztosan finom illatuk van, nem olyanok, mint a jeg, a jegnek meg a konek nines szaga. De van, hidegsegszaga van, mondta a Telkiraly, s hosszas beszedbe fogott arrol, hogy mennyire nem szabad szeretniink az ellensegiinket, s hogy mennyire szep jeges
