Irodalmi Szemle, 2015
2015/2 - BORBÉLY SZILÁRD - Grendel Lajos: Néhány gondolat... Mészöly Miklós Nyomozás című prózájáról (esszé)
elso mondat lenne a szoveg. Egy csomo elso mondat, mert masodik mar nines, a masodik mar idodimenzidba keriil, mar folepiilhetne egy tortenet, es eppen ez a szandek hianyzik az elbeszelobol - meghozza tudatosan. Az elbeszelo egy szandekosan leesupaszitott tudatu ember, valahol meg az idd sziiletese eldttrol. Itt epp a forditottjat vegzi Meszoly. Az elozo es az utana kovetkezo proza tanulsagai szerint Meszoly „objektiv" prozat ir, vagyis a szemelyes nezopontot elrejti a szoveg moge, szinte lathatatlanna teszi. Itt viszont fordftva mukodik a dolog. Minden abszolut szemelyes - azzal a kiilonbseggel, hogy nem foglal allast a tortentekben, es ugral a mult idoben, a stargardi belvarostol Anitaig (hogy kicsoda ez az Anita, nem tudjuk), a dunai erdobol betevedt sastol a feltehetoen masodik vilaghaborus, feltehetoen meg kamaszkatona szorongasos iiriteseig. Minden mondat mas helyszin es mas idopont. Egyfajta eles felvillanasok, mint amikor egy pillanatra az ejszakai viharbol egy villamcsapas megvilagftja az eget - de csak egy pillanatra. A szoros szemelyhez kotodes osszerantja a kiilonbozd helyszineket es idopontokat. Eppen ezert nem egeszen ertem a Nyomozdshoz irt iroi kommentarok azon reszet, amelyik a folepites hianyat tudja be a tovabbi reszek elmaradasanak. Ugyanis hihetetleniil jo mu sziiletett volna (tulajdonkeppen lgy is megszuletett) a mu folytatasa nelkiil. Megsziilethetett volna a nagy magyar avantgard mu? Vagy megis, igy is megszuletett? A magyar avantgard proza latszatra igen szegenyes, mintha az irok nem biztak volna a kiserletezesre semmit. A XX. szazad elejen a francia, nemet, orosz, angol vagy amerikai proza szinte minden evben ujfajta meglepeteseket hozott a nezdpont-technikatol az esszeregenyig, az idofelbontastol a kafkai metaforikus regenyig, az expresszionista kialtvanyoktol az un. tiszta regenyig, a sziirrealista kiserletektol a brochi kolteszet es proza keveredeseig. A proza vilaga fenekestiil felfordult. Aztan az idok mulasaval valami megmaradt, valami kihullott az idok sokat emlegetett rostajan. A magyar proza is belekeveredett a regeny megujulasanak folyamataba, de csak ovatosan. Gondoljunk itt mindenekelott Krudyra vagy a legnagyobb szabasu kiserletre, Dery Tibor A befejezetlen mondatara vagy Nemeth Laszlo es Marai Sandor regenyeire. De mindez mar „utdzonge" volt. Arra, hogy utat torjon, Szentkuthy Miklos volt egyediil kepes - igaz, fel evszazadig nem is tudott mit kezdeni vele a marxizalo vagy nepies irodalomkritika. Mert mas irodalomkritika alig volt. Meszoly Miklos irasa alighanem megkesett dokumentuma az avantgard modszernek, de semmikeppen nem haszontalan. Nem ismetli meg a korabbi avantgard kliseket, hanem ujszeru mondanivaloval lepi meg az olvasojat. Meszoly prozaja leginkabb a „nouveau roman"-hoz hasonlit, vagyis az 50-es evek utolso prozai avantgardjahoz. De a legfontosabb benne megiscsak az, hogy miben kulonbozik a franciaktol. Mert Robbe-Grillet, Butor, Simon es mondjuk Sarrault igencsak kiilonboznek, noha egyarant a nouveau romanhoz soroljak oket. Meszoly egy otodik vagy hatodik szempontot vesz eld, mely jelentosen kiilonbozik a francia ujregenytol. Mondhatni becsempeszi ide Kozep-Europat, mely gyokeresen mas, mint Nyugat-Europa. A haboru abszurditasat, mely Kozep- Europaban evidencia. Kozep-Europaban mas a szeljaras. Eppen Meszoly lehet a