Irodalmi Szemle, 2014

2014/7 - HOL VOLT, HOL NEM VOLT - Papp Ágnes Klára: Mindenkinek megvan a maga Voldemortja (tanulmány)

HOL VOLT. HOL NLM VOLT

a számunkra.”33 Jung képe meghökkentően emlékeztet a Roxfort felépítésére, még a fenti leíráshoz illesztett kiegészítése is - ahol arról ír, hogy egy helyen sántít a hasonlat, amennyiben a lélekben semmi sem holt, hanem minden élő, állandó befolyást gyakorol a tudatra - érvényesíthető a regény cselekményére, ahol a mélyben mitológiai szörny rejtőzik, ahová a kísértetszerű árnyék-alak csalogatja hősünket, és ahol a küzdelem zajlik. (Jellemző a mélységek megjelenítésében érvényesülő fokozatosság: a mosdóban lévő első ajtót csak a Voldemort által megszállt Ginny és Harry tudja kinyitni, de Ron és Lockhart is átlép rajta, a második ajtóhoz, a Titkok Kamrájáéhoz, már csak Harry és árnyéka jut el, a harmadikat - ami a kígyót rejtő sötét barlangot takarja - Tom Denem nyitja ki.) További momentumok is erősítik ezt a benyomást: a Roxfortnak olyan termei, mint a Szükség Szobája, amely mindenki számára az épp szükséges alakban jelenik meg; különösen érdekes például az a labirintusszerű megjelenési for mája, ahol a diákok által századok során elrejtett tárgyak halmozódnak. De leginkább megint csak Dumbledore kijelentése figyelemreméltó, miszerint a Roxfort - aminek összes titkát ő sem ismeri - mindig segítségére siet annak, aki a segítségét kéri. Harryt a szörny leküzdésében is közvetve segíti a Roxfort: a Teszlek Süveg, a benne megjelenő Griffendél kardja, illetve a főnix által.

Mindez arra mutat, hogy a Harry Potter-könyvek ösz- szetett lélektani szimbolikát működtetnek - aminek részletekbe menő feltárását még tovább lehetne folytatni. Ez a szimbolika bizonyos tekintetben emlékeztet a romantika fantasztikus történeteinek motívumaira - mint ezt a hasonmás-történet felhasználása is mutatja -, amennyiben a tündérmeséknél sokkal összetettebben ábrázolt, lélektani mélységekkel rendelkező alakok válnak szimbolikus értelmű figurákká, illetve tudattalan folyamatokat kifejező cselekmények szereplőivé. Ugyanakkor ez a kettős kódolás nem a fantasztikus irodalom eszközeivel megy végbe ebben a műben: nem a csodás és a racionális értelmezés eldönthetetlensége határozza meg a mű alapállását, ezzel a fantasztikus elemek tudatos lélektani értelmezésére késztetve az olvasót. Nem, a Harry Potter e tekintetben meseként működik, nem utal saját szimbolikus pszichológiai jelentésére: a csodák, akárcsak a varázsmesékben, „valósággá válnak” benne, a történet mélylélektani értelmét elrejtve az olvasó előtt. Ugyanakkor épp az teszi a

33 Jung, Carl Gustav: Föld és lélek, ß J Budapest, 1993, Kossuth.

61