Irodalmi Szemle, 2014

2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Ardamica Zorán: Válság(ok) termékeny amőbája (Németh Zoltán A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája című kötetéről)

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

radigma szerint érdekeltek, másrészt a könyv ennél azért súlyosabb állításokat tartalmaz. Harmadrészt pedig, a fenti logika értelmében és kiterjesztéseként az összes befogadóra (mindenki maga végzi saját irodalomtörténetírását), úgyis az összes olvasó - valószínűleg nem egészen tekintettel a szerző céljaira - a saját privát kánonértelmezési érdekeltségének veti majd alá az olvasást. És Németh kötetének (ily módon akár objektív mércék mellett is) szubjektiv értékelését szintén... Amennyiben élek a szintézis elvetésének elvével, nekem sincs más lehetőségem. Ironikus, ahogyan e logika mentén minden olvasási stratégia bizonyos értelemben privát szintézissé igyekszik vedleni. (Ha nem fogadjuk el a szintézisek és a nagy elbeszélések végét - vannak, akik nem fogadják el -, minden bizonnyal e szintézishez való hozzájárulás lesz a mérce.) Hálátlan feladat tehát Németh vállalása még egy ilyen bevezető indoklást követően is: ha megalkotná a magyar posztmodern irodalom történetét - számon kérhetővé válna annak „teljessége”, a teljességet kirajzoló részletek, ha pedig nem teszi (ahogyan írja), a megelőlegezett olvasói igényekhez képest súlytalanná válhat szövege.

A szerző tulajdonképpen egy monotematikussá fűzött tanulmánykötetet forraszt monográfiává, amikor egy hosszabb, alapvetést végző tanulmány mögé sorakoztatja fel azokat a példákat hozó, elemző, illusztráló, indokoló, kiegészítő, „pontosító” és „árnyaló” jellegű résztanulmányokat, amelyek a teoretikus anyagot az irodalomtörténeti folyamatokba ágyazzák. E tekintetben ügyes ötlet a fejezetcímekben számokkal történő utalás a vonatkozó három stratégia egyikére-másikára, illetve akár mindegyikére.

Az elméleti szinten alapozó, az irodalomtörténetre vonatkoztatandó fejezet nyilvánvalóan a könyv mondanivalójának gerince. Ismét csak szerényen: „vázlat” jelöléssel, de azért 33 könyvoldalon. A szerzői szabadkozás ellenére talán mégis érdemes bizalmat szavazni neki, s mégis az „egy lehetséges”-től többet várni.

Szövegem - noha elsősorban kritikának mutatkozik - innentől fogva kénytelen nem csupán Németh kötetéről beszélni, hanem a teljesség igénye nélkül (az egy vagy több másik könyv lenne), valamint az összes posztmodern el74