Irodalmi Szemle, 2014

2014/1 - Hizsnyai András: A 22-es határátkelő - „...helyettem én” (próza)

H I Z S N Y A I ANDRÁS

A 22- E S HATÁRÁTKELŐ 1. „...HELYETTEM ÉN”

(Joseph Heller A 22-es c s a p d á ) a című

KÖNYVE STÍLUSÁRÁN)

1. HAMISH

aszihin megette a papírt. Yaszihin nem azért ette meg a papírt, mert őrült volt, pedig az orvosok biztosak voltak benne, hogy őrült. Yaszihin azért ette meg a papírt, mert elfogadta Hamish tanácsát. Hamishnek mindig jó tanácsai voltak, és Yaszihin ezt jól tudta, továbbá Hamish Yaszihin legjobb barátja volt, és nem hallott a fél fülére, amióta Buzz beköltözött hozzá a robbanás után. Buzz egy komplett idióta volt, akitől mindenki reszketett, mert ahol megjelent, ott minden róla szólt. Ahol Buzz megjelent, ott mindennek vége volt, amit az emberek csináltak, és minden elkezdődött, amit Buzz ordított. Egyedül a kémelhárító tisztek szerették Buzzt, mert nem kellett egyáltalán fülelniük, és nyugodtan hallgathattak információszerzés közben zenét, vagy szeretkezhettek a mellékhelységen a keleti menekültekkel. A keleti menekültekkel mindenki szeretett szeretkezni, mert a keleti menekültek akartak szeretkezni, ráadásul nem voltak olyan unottak, mint amilyenek az amerikai vagy akár a brit vagy francia külváros kurvái, akik úgy szeretkeztek, mint a gépek, és akiket csak a tábornokok szerettek, mert precízek voltak, mint az óramű, és mert a tábornokok nem jutottak hozzá a menekültekhez, akiknek mindig hiányzott valamelyik szükséges papírjuk, vagy mind, és akik sokkal szenvedélyesebbek voltak, mert izgultak, hogy beváltja-e vajon az ígéretét az adott tiszt, és tényleg átengedi-e őket a határon a családjukkal együtt. Valójában semmi izgulnivalójuk nem volt, mert a tiszteket, talán Irving őrmester kivételével, a legkevésbé sem érdekelte, hogy ki megy át, vagy ki marad, és hol. Viszont sokkal egyszerűbb volt azt mondani, hogy „nem”, mint kimenni a külvárosba az unott óraművekhez pénzért ketyegni, főleg hogy néha még csak nemet sem kellett mondaniuk, mert az illető nő máris az „igennel” kezdte, meg sem mutatta a hiányzó papírjait. Voltak persze, akik akadékoskodtak, akik inkább voltak hajlandók végigjárni a hivatalokat és nagykövetségeket és rendőr-főkapitányságokat, és verni az asztalt, mint hogy egyszerűen lefeküdjenek Yaszihinnel, aki híres volt arról, hogy mindig ő fogja ki a becsületes fajtát, és aki emiatt már nagyon frusztrált volt, és folyton verekedéseket kezdeményezett, ahányszor bepiált a Vörös Egérúthoz címzett kocsmában, és Yaszihin mindennap bepiált, és mindennap a Vörös Egérútban, mert ott csapolták a város legjobb sörét, és mert ott lakott Vakond, akit Yaszihin nagyon tisztelt és irigyelt amiatt, hogy még éle65