Irodalmi Szemle, 2014
2014/8 - Borbély András: Apokrif; A barátság; Antika; Gyermekbénulás; A harmadik képmás; Jeremiád; Az apai ág; Betyerusz király (versek)
sem beszélt róla soha, azt se tudták, hol van a sírja, ha volt egyáltalán, sár és mocsok, a háború utáni évek, közben megszületett nagynéném, majd anyám, de arról nem nagyon beszéltek, hogy nagyapámnak még további gyermekei is voltak, talán az első feleségétől, vagy mástól, úgy temette maga alá őket az államszocializmus, meg a kollektivizálás, hogy arra sem emlékeztek, ők ők voltak-e valójában, vagy valaki mással történt az egész, de a magyar világra, arra emlékeztek, a legjobb szénavájó villa mindig „magyarvilági” volt, ahogy a legjobb kaszafenő kő is, de abból is csak ennyi maradt, lófasz, középiskolás voltam, amikor elkezdtem szeretni a temetőbe járni, csend volt és a halottakat nem nagyon zavarta, hogy folyton olvasok, talán túlságosan is távoli emlékek gyötörtek, lehet, ezért fedeztem föl azt a jeltelen gyereksírt is a temető délnyugati sarkában a szögesdrótok mellett, különcködésből gyújtottam halottak napján rá gyertyát, hülyeség, de lehet, ez járt azért Antikának. GYERMEKBÉNULÁS Anyámnak van egy nővére, aki már nem ebben a faluban lakik, mivelhogy nyolcvankilenc után, amikor még a postán dolgozott, részt vett a külföldről küldött segélycsomagok kiosztásában, a szomszédok meg ráfogták, hogy kiválogatja a csomagok javát saját magának, nagynéném ezért egyszer meg is kérdezte Judittól, a tízéves lánytól, aki a szomszédban lakott, hogy halotta-e, amikor 58
