Irodalmi Szemle, 2014
2014/7 - Szerzőink
E SZÁMUNKBAN „Első: Egyszer volt, hol nem, hát én csak fogtam és lecsatoltam a füleimet. A lábaimra húztam. Soha még nem volt ilyen kényelmes cipőm. Kettőt léptem, a harmadik léptemre felkelt a Nap, és vadul üldözni kezdett. Menekültem virágcserépen, fut- ballkapun és alumínium ablakkereten át, iszkoltam, kutyagumit kerülgetve. Izzadva kanyarogtam árengedményes rémálmok közt. Elfáradtam, erre horkolni kezdtek áfák, én meg addig sikongattam, amíg fel nem vettek az Albán Operaházba. Portásnak.” Forgács Miklós - Szászi Zoltán: Az égig érő fa „Hogyan néz ki a boldogság lerajzolva? Aranyosan, puhán, pirosán, kéken? Aranyosan, puhán, pirosán, kéken. És a szomorúság? Villámokkal bélelt esőfelhőszürkén, sírás-szipogó színűén. Milyen az a sírás-szipogó szín? Olyan, mint a szomorúság. Felül fekete, alul feketébb. Az egyik, mint aki játékot kapott, a másik, mint akitől elvették a játékát. Egy labdázó kislány vagy egy labdával megdobott kisfiú. Újonnan kapott príma bajnok-focicipő az egyikük, kopott-szakadt, nyúzott, nyüszögető focicipő a másikuk.” Ayhan Gökhan: Mese a boldogságról és a szomorúságról