Irodalmi Szemle, 2014
2014/1 - Weiner Sennyey Tibor: manilakígyó; füsti fecske (versek)
szent ferenc csintalan öcsémmel kartonból fekete szárnyakat füstifecske- formát vágtunk és feketére kentük majd avarból tüzet gyújtottunk és a fekete füstbe szárnyaink belelegyeztük mert sosem tudtam igazán miért füsti a füsti fecske mígnem kezemben nem tartottam és hozzá egészen közel nem hajoltam és éreztem bizony a füsti fecskének füstszaga van ezért mi is füstösek lettünk szárnyainkkal hogy aztán kismadarunk előtt imitáljuk a repülést ott csapkodtunk szinte teljesen szent ferenc csintalan öcsémmel a dunántúli udvaron verdeső madárka előtt mígnem a fölnőttek legnagyobb csodálkozására a füsti fecske felszállt nagy hurkokban örömteli köröket tett felettünk és elreppent messze mi pedig vártunk késő esteledtig leeresztett karton fekete füstös szárnyainkkal két koszos kis dunántúli utcagyerek hogy hátha visszajön hátha visszatér barátunk akit kilöktek a fészekből talán valami elszánt kakukkfióka tehette de a fölnőttek mondták hogy itt az éj minket az ágy hív a fecskét meg az ég és készüljünk fel soha többé nem látjuk őt mégis a következő tavaszon füstifecskefészek épült a fészer eresze alá és mi tudtuk hogy ő az és éveken át is ő volt és gyermekei ősszel messzi dél felé repültek de tavasszal újra megjelentek s mikor felnőttem én is és a fészekből elkerültem szárnyszegetten kóboroltam egy-egy füstifecskecsalád mindig ereszem alá fészkelt ebből tudtam 53
