Irodalmi Szemle, 2014
2014/1 - Ardamica Zorán: Féregérke (novella)
A R DA M I C A ZORÁN FÉREGÉRKE Féregérke csendes életet élt egy nem is nagyon kicsi, nem is nagyon nagy városban. Nem vágyott különleges dolgokra, de szerette volna, ha a mindennapi biztonság és látszólagos nyugalom mellett történne olykor valami érdekes. Éppenséggel ez tőle is függött, hiszen biztonságát és látszólagos nyugalmát bármikor feladhatta volna. A látszólagosság- nak ugyanis éppen az lényege, hogy van a felszín alatt egy elfojtott titok, amely ha kiderül, akkor sok minden beborul. És ki. Vagy fel. Tulajdonképpen még a titok is csak amolyan félig unalmas, a városban már megszokottnak számító, félig nyilvános, félig rejtett dolog volt. A hely nem volt kifejezetten gyűlölködő, ám kimondottan toleráns sem. Amolyan, a cifra történéseket lassacskán megszokó és az érdektelenségbe taszító, inkább unalmas település volt. Itt gyorsan elmúlt minden szenzáció. Márpedig szenzációt csinálni valamiből, az bizony munka, energiabefektetés. Önmagunk fölösleges - és persze gyanús - lát- tatása. Abból még baj származhatna. Csendben lenni, nyugodtan élni, ez a cél. Harcolni valami ellen fárasztó. Elfogadni a másik másságát, azaz a Másikat, nem esett jól senkinek, de kivétel nélkül mindenki belátta, nem érdemes hőbörögve kitűnni a többiek közül. Elfogadni a Másikat tulajdonképpen kényelmes megengedés, és még az ezt leíró állítmány sem cselekvést, hanem csupán történést fejez ki. A napi rutint betartó aktivitásszint, azaz a lakók saját maguk által ellenőrzött passzivitása tartotta fenn a várost évezredek óta. Féregérke a látható, és - ha van ilyen - a hallható kisebbséghez tartozott. Az ilyenekkel szokás kollegiálisán együtt dolgozni, köszönni nekik, de hétvégén családostul összejárni, szoros barátságot fenntartani, netán intim viszonyba keveredni, nem. Vagy csak suttyomban. Féregérke levetkőzhetetlen nyaklóközi tájszólásban beszélt. Próbált ugyan szabadulni tőle felsőfokú tanulmányai során a nagyvárosban, de hát ami egyszer a génekben van, az csak elfedhető, viszont végleg el nem hagyható. A nyelvjárás számos, főleg morfológiai és lexikai elemét Féregérke elhagyta, idomult a köznyelvi normához - a kiejtés igyekezete dacára megmaradt. Egyéb értelemben Féregérke ugyancsak integrálódott a többségi társadalomba. Nagyrészt önként. Ez neki is megfelelt, szó sem volt erőszakos asszimilációról. Ahonnan ő jött, az kétes eredet, ingoványos hagyomány. Identitása kettős volt. Féreg apa és egér anya gyermekeként látta meg a holdvilágot. A két tradíció gyakorlatilag összeegyeztethetetlen. Gyermekkori, nehezen feldolgozható, mondhatni traumatikus, szkizoid jellegű identitászavarából lassan, nagyon lassan, főként a város nyugalmának és semmilyenségének köszönhetően alakult ki kettős, immáron békésen kettős önazonossága. Mivel társadalmi identitását inkább senki sem firtatta, legalábbis sosem nyíltan, hiszen a közösségben elfoglalt helye szerint nem bizonyult problémásnak, sőt, hasznos tevékenységet végzett, csupán egyéni hovatartozását kellett tisztáznia. Önmaga előtt. 47
