Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - Williams, Tennessee: Egy tokiói hotel bárjában (dráma, Csapó Csaba fordítása)
Leonard: Nem vagyok benne biztos, hogy érteném, mire gondolsz. Miriam: Elevenség. Élénkség. Emberek egy kellemes étteremben vidáman beszélgetnek egymással. Érdeklik őket az ékszerek, ruhák, vásárlás, a kiállítások. Leonard! Te tudod, hogy kötelező érvényű számunkra, hogy azon belül maradjunk. Ami a többieket illeti. Tudod, hogy ismerek gyógyíthatatlan betegeket, különösen olyanokat, akik rettegnek, mint például. És embereket, akik megőrültek, és egy darab nyugalmas mezőre volna szükségük, fákkal körben. ( Csilingelnek a szélcsengők) Pár felületes látogatás mindaz, amit remélhetnek és kapnak is. Kérdezd az Istent, ha nem hiszel nekem. Olyan, mintha megsértették volna a törvényt, ami. Leonard: Sérthetetlen. Miriam: Igen. Kétszeres igen. A fénykort nem lehet kiterjeszteni rájuk. A végső fekete tű a látogatójuk, Leonard. Leonard: Fogd ezt a zsebkendőt, és csinálj úgy, mintha sírnál. Miriam: Úgy csinálok, mintha nem csinálnék semmit. Leonard: Hadd mondjak neked valamit, ami. Amikor a nagymamám meghalt, jó pár órányi agónia után, az anyám hívott egy rendes temetkezési vállalkozót, és aztán azt mondta nekünk: „Nagy küzdelme volt. Most gyertek le a földszintre, és készítek nektek kakaót és fahéjas pirítóst.” Gyerekek voltunk, de még akkor is, úgy éreztem, az ajánlata sokkolóan nem megfelelő volt az anyja halálához. Egy perccel előtte végezte be. Miriam: A körben volt, ami hűségesen szolgál nekünk, amíg a testünk el nem árul bennünket, és amíg az elménk nem tesz olyan kirándulásokat, amik összeegyeztethetetlenek a. Leonard: Szóval. Miriam: Olyan gyorsan elvitték. Ha azt mondhatnám, hogy a fénykör az Isten helyeslő tekintete, az romantikus lenne, ami nem akarok lenni. A mai programot nem kell megváltoztatni, kivéve azt, hogy. Leonard: Hogy Mark nincs itt. Miriam: Mark, aki szándékosan elkövette azt a hibát, hogy kilépett a. Leonard: Igen, Mark hiánya. Miriam: A középútról, aki letért, amiről egyikünk se, de mindegyikünk. Fejet hajtok az asztalnak, mint egy jelenés, akit mélyen lesújtott a. Aztán kimegyünk az utcára, és átkarolsz, mintha felülkerekednénk az elvárt érzelmen. Leonard: Megvan mindened, kedvesem? Miriam: Furcsa lenne, de nem kizárt, hogy később rájöjjek, hogy sokat törődtem vele, annak ellenére, hogy. Azt hitte, megteremtheti a saját fénykorét. Leonard: Miriam! Mik a jelenlegi terveid? Miriam: Nincsenek terveim. Nincs hová mennem. ( Váratlan erőszakossággal lerángatja magáról a karkötőit, és a lábai elé hajítja azokat. A színpad elsötétül) Csapó Csaba fordítása