Irodalmi Szemle, 2014

2014/6 - FELVIDÉKI KÖDLOVAGOK - Csehy Zoltán: Walt Whitman Szlovenszkón és Szíriában (tanulmány)

„Költők jöttek

s himnuszokat énekeltek a vérről.

32 Uo. 64.

33 Karinthy Frigyes: Összegyűjtőit versek. Budapest, 1996, Nippon Kiadó. 39-42.

Л

Abból pedig sárga hatlábú bogarak másztak elő s vitték a rohadást a világ négy tája felé.”

A megfeszített izmok siratása című ciklus maszkulini- tásának tükrében világossá válik, hogy a vér mint életelv metapoétikus szimbólum is: a hó fehérsége kerül vele szembe: „Már elfogyott a vérem: / megtanultam: a cirkuszban örülni / és ablakon bámulni, amint fehéren / hull a hó”.32 A fehér asszociatív mezeje az asszonyi test felé terjed, a sebtelen-hegtelen férfitest végeredményben férfiatlan ideáljának irányába („a mellemen beforrnak a sebek”). Jarnó hihetetlenül erős iróniával immár rímes, szabályos, klisékhez igazodó, anorganikus módon szólal meg, s „kötelezi” el magát a míves sablonköltészet gesztusrendszere mellett:

„Finom szonetteket fogok papírra fájni, lesz tavaszos mámor könnyű szép kalandban, megtanulom, hogy illik látni, és bocsánatot kérek, hogy másképpen akartam.”

A megfeszített izmok, a sebek maszkulinitása a testet is kiolvasható struktúrává avatja: a szöveg ilyen radikális testközelben tartása szintén közel áll ahhoz a whitma- ni poétikához, melynek fiziognómiája a testmetaforák mögötti ősi tudásra apellálva érvényesül. A saját költői hivatás problematizálása (például a Scented Herbage of My Brest) szintén rokon karakterű a két költő esetében. A légzés vagy a véráram racionalitása és a hipnotikus tapasztalat irracionalizmusa ugyanúgy része a materiális tudatnak, mely a versben testet nyer.

Jarnó azonban egyre szenvtelenebbé és dísztelenebbé alakította költészetét: ezek a szövegek leginkább Karinthy Frigyes recitatív versteherpróbáira emlékeztetnek ( Vacsora, Nihil),33 melyek a maguk neoprimitív hangszerelésében ragadják meg tárgyukat, s a vers és próza közti lebeg33