Irodalmi Szemle, 2014

2014/6 - Varga Imre: Reggelnapló 12. (próza)

bennem ez történik, odakint az eső permetezik, kopog a leveleken, falon, földön. S mivel egyedül vagyok a legkisebb szobában, jegyzetelhetek.

Megemlítendő, hogy a vacsorám előtti körte, majd maga a vacsora, amit Marika remekelt (tejföllel, sűrített paradicsomos, mustáros mártással leöntött saláta), úgy felfújt, hogy meditációmba folyton a belek morgása zavart bele, figyeltem, hogy kezdődik bent a csikarás, a gázok meghömpölygetik a vastagbelet, és vissza a légzés tudatosításához. S megint a belek morgása!

Közben az eső is elhalkul, csak fölöttem dobog a ház asszonyának cipője.

Holnap hatkor ébresztő, jó lenne korábban kelnem, bemozogni, és írni pár sort ide is, ha lesz álom-emlék, följegyezni. Bár ki tudja, a beriasztózott, betörésbiztos ajtón-ablakon át éjszaka betalálhat-e ide kép vagy szó.

*

Tiszta föld, fölötte tiszta ég; mintamondat.

Szennyezett föld, nitrátos vizek, vegycsíkok (chemtrail), bárium- és alufelhők. Ózonlyuk, mágneses viharok. Tisztaságra és mérgekre egyszerre ébredek. Alvásom vége már csupa bi zonytalanság, átfordulás túlra, majd vissza ide, időmet váró nyugtalanság, előrefutás egy érzés medrében a sötét szakadékig, találkozás bizonytalan határú szavakkal; egy-egy pillanatra megrendülök, visszhanggá válók, mintha sziklafal verné vissza testemig, hogy: vagyok, vagyok; a tovább most gyakran: visszafelé; nevetésembe könnyek hullanak, sírásom fölött derű, nézek másomra, pedig én sem én vagyok, nevet is álmodok, jó hangos nevet, egy feltűnő kortársamét, fényes és húzó név az övé, illetve most már mindkettőnké, s ez reggeli jegyzetelésre is serkent. Nem írom alá, nem írom fölé, hadd legyek most ő. Ilyen névvel (nem árulom el, szakmai titok) rendesen dolgozom majd, s ontom a remekműveinket.

Már ébredezik a meditációs csoport: a csapokból zúg a víz, zengenek belé a falak, odakint- ről rigócsárogás, autómoraj; jó reggelt!

Mennyi eszkimó, mennyi, dejszen ezek japányok, baszod. Hamvas Béla meg az ajnók, ha Szentendre egyik sikátorában találkoznak. A szegény kis gesztenyefa is belepistult a folytonos jövés-menésbe. Az egyik fele virágzik, a másik felén vírusosán barnák a levelek; hullik termése a tüskés burokból. S ha már így összeráztam a mai időt, egy metszett kristálypohárba töltve kóstolgatom ezt a mustos, édes délutánt. Fújják, fújják, az angyalát, hadd remegjen belé japán! jé, ott is szatyrokkal futkároznak a nők, s né, milyen ízléstelen kalapokban! Piros muskátlis békeidők. Boldog délvidék: bazsalikom, rozmaring, vadmajoránna, kakukkfű meg térzene, jól beleereződik ebbe a mai téridőtömbbe. S ha majd száz évek múlva feltárja valaki ezt a darabot, felhangzik belőle, hogy csókra vár egy lááhááány.

Kávézgatnak ebben a mondatban. Nem a szavak, hanem a világi zenesek. Akkor viszont nem ebben a mondatban, hanem lent a konyhában.

Van még cigányzene. Templomi orgonajáték. Ezt is kivési majd a leletes a mai szikladarabból. A cipőkoppanásokat is. Lehet, hogy halk kislánykuncogás, szuszogás, vízcsöpögés is lesz majd. Ha nagyobb teret kap a sziklakő, akkor belefér. Még a misezáró ámen is.