Irodalmi Szemle, 2014
2014/1 - KULTÚRA ÉS EVOLÚCIÓ - Kovács Ágnes Zsófia: Miért táncolnak a kéklábú szulák? (tanulmány)
KULTÚRA ÉS EVOLÚCIÓ 3. A Galápagos antievolúciós meséje két kérdést vet fel a véletlen szerepéről. Az egyik Mary inszeminátori beavatkozása a véletlenek alakulásába. A másik pedig a narrátor motivációja a saját közegében értelmetlen történetmondásra. Mindkét elem a véletlen és az értelmetlenség eluralkodásával szemben hat, ezért ellentmondás az antievolúciós keret történetében. Mary mesterséges megtermékenyítési projektje nagy agyának terméke. Biológiatanári háttere és iliumi középiskolai tapasztalatai alapján tudja, hogy teherbe esni nagyon könnyű, talán speciális technikai felszerelés sem kell hozzá. Amint a gondolat foglalkoztatni kezdi, agya nem hagy neki békét, míg a kísérletet el nem végezte: „Hogy micsoda őrült gondolat! Gyakorlatilag meg is lehetne valósítani. Miért is ne lehetne? De hát természetesen azért ilyen messzire mégsem megyünk majd el. Csak épp jólesik töprengeni, hogy mi történne” (307.). Amikor Mary az inszeminációt jobb mutatóujjával elvégzi, új emberiséget alapít. Nem a szentlélek termékenyít meg, hanem Mary maga, aki ugyanakkor tudatában van annak is, hogy Hiúmban ezért a tettéért rövid úton börtönbe csukták volna. Egyrészt tehát ironikus, hogy a megtermékenyítést egy nő végzi el, másrészt ellentmondás, hogy a véletlenek nagy evolúciós láncolatában az emberi faj túléléséért a minden baj forrásaként kikiáltott nagy agyú ember a felelős. Ugyanis nélküle nem lenne anti-evolúció sem. Leon narrátori gyakorlata hasonló ellentmondásba torkollik. Leon históriájának fő célja az antievolúció dokumentálása, ünneplése, a bűnös nagy agyú emberi faj eltűnésének örömteli konstatálása. Ugyanakkor történetének nagy része az 1986-os események körülményeit taglalja. A Santa Rosalián megesett fordulatok a megtermékenyítés sikeréig érdeklik, Mary és a számítógép eltűnése épp felvillan, ám az utána következő kb. egymillió év dolgairól gyakorlatilag nincs információnk, csak az új emberfaj testalkatának leírását kapjuk. Tehát Leon sztorija végeredményben a nagy agyú emberről szól. További gond, hogy Leon a meséléskor a már senki által nem beszélt angol nyelvet használja, történetét a levegőbe írja. Nem is lenne élőlény, aki ilyen komplex mesét meg tudna érteni. Kinek mesél hát? Miért mondja el a történetet? Ha a véletlen inspirálta természetes leépülés folyamatát megbízhatóan reprezentálja, ez a reprezentáció nem lenne lehetséges. A történet létezésének ténye ellentmond az antievolúció folyamatának. Vajon azt jelentik-e az ellentmondások, hogy nem állja meg a helyét az antievolúciós narratíva, vagy csak annyit, hogy a véletlen egyszerűsítő mozgása az ellentmondások ellenére is működik? - Ha megválaszolnánk ezt a kérdést, közel kerülnénk ahhoz, hogy a bevezetőben elkerülni kívánt optimista/pesszimista skatulyázást folytassuk. Mondhatnánk, hogy az ellentmondás defamiliarizációs effektus (Cordle 2000, 176), a fikció szerepére van hivatva rávilágítani. A Galápagosxz szorítkozva elég annyit megállapítani, hogy Vonnegut az evolúciós fejlődés darwini elképzelését a Galápagoshan megfordítja: itt a fejlődés véletlenszerű egyszerűsödést jelent. Ám a véletlenek e leépítő sorozatában az emberi agyszülemények, mint amilyen a mesterséges megtermékenyítési projekt és a történetmesélés, mégis értelmet hoznak létre. 36
