Irodalmi Szemle, 2014
2014/5 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Demeter Zsuzsa: A találkozás elkerülhetetlen? (Tompa Andrea Fejtől s lábtól című kötetéről)
vázolása. S ez alapvetően nem változik a további háromszáz oldalon sem. Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, egyáltalán nem történik semmi a regényben, hiszen a két életpálya kibontakozásának vannak kiemelt állomásai, s a párhuzamos életutak a könyv utolsó lapjain összeérnek. Nehezen tudtam eldönteni azonban, hogy a váltott narrációjú, naplónak, memoárnak is tekinthető fejezetek milyen logika mentén szerveződnek: Tompa több részt szán a női narrátor beilleszkedésének ábrázolására, a lassú történetszövés azonban egy idő után bosszantó és fárasztó. Hogy csak egy példát említsek: a mikrotörténeti tabló után az olvasó talán joggal várja, hogy az erdélyi fürdővárosok felmérésére induló női narrátorral az út során végre történik valami. Ezzel szemben a tudományos terepfelmérés meglehetősen összecsapottnak és vázlatosnak tűnt, szinte csak utalásokból szerezhettünk tudomást az út történéseiről. Mintha Tompa Andrea a kabátot varrta volna a gombhoz: csak a korabeli fürdővárosokat akarta volna feltérképezni, s ehhez igazította a regény történetszövését. (Ugyanezt teszi a férfi narrátorral is, csak ő Pest-Kolozsvár/Erdély ellentétében méri fel a korabeli fürdőkultúra állapotát.) A nagy időbeli ugrásokra, a fókuszálás miértjére és hogyanjára csak úgy tudtam magyarázatot adni, ha a regényre komplex problémahalmazként tekintettem, s ennek viszonylatában kerülnek reflektorfénybe az egyes részek és maradnak homályban olyanok, amelyek a regény szempontjából fontosabbak lennének. Nehezen tudtam elfogadni például azt, hogy miközben a kötet egészén keresztül a női narrátor számára problémaként tételeződik a test, a szexuális tapasztalat hiánya, csak a regény végén értesülünk arról, meglehetősen szenvtelen hangnemben, hogy a két narrátor útja egy éjszaka erejéig mégis keresztezi egymást: a regény egyik igen szép, központi metaforaként is működő pillanatképe az a jelenet, amikor a két orvos egymás mellett segédkezik egy fejtől-lábtól elhelyezkedő ikerpár megszületésekor. A szexualitásról addig nyíltan beszélő női narrátor a további eseményeket elintézi egy levegőben lógó „Na s aztán mi minden volt még” mondattal, mint ahogy a regény további lapjain sem történik utalás arra a tragédiára, amely ennek a rövid találkozásnak az eredménye (a románok bejövetelével a kettejük kapcsolata megszakad, a női narrátor elveteti közös gyereküket). Pedig a történetszövés szempontjából ennek az eseménynek sorsdöntőnek kellene lennie, főként hogy egyes szám első személyű, naplószerű elbeszéléssorozatot olvasunk, amely egyszerre családtörténet, de hangsúlyosabban fejlődés- és beavatásregény. S bár az elhallgatás gesztusára számtalan magyarázatot fel tudok hozni (akár a történelmi kontextust, akár a fejlődésregény logikájából következőt, akár az olvasó provokatív félrevezetését), mindegyikkel ugyanaz a problémám: hogy nem meggyőző. Hogy egy ilyen horderejű történésnek, ameny- nyiben regényt olvasunk, történetszervező ereje van, amely mellett nem lehet elsiklani következmények nélkül. A regény mint fikció következetlenségeit egyedül a metaforikus olvasat oldhatja valamelyest: a férfi és a női test és áttételesen a város, a nemzet teste miként medikalizálódik, s miként helyezhetőek el egy többarcú nemzeti diskurzusban. Ezért ajánlatosabb Tompa Andrea könyvét afféle tézis-, illetve esszéregénynek olvasni, amelyben nagyobb hangsúly esik a fentebb felsorolt kérdéskörök felvázolására, mint magára a történetre, amelyben a metaforák felülírják a prózapoétikai eljárásokat. Ezért tűnik a regény zárlata deus ex machinának: a történetszövés logikáját tekintve a hősök találkozása akár elkerülhető is lett volna - és talán ez lett volna a szerencsésebb megoldás. (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben. Kalligram, Pozsony, 2013, 448 oldal, 3200 Ft/11 €)
