Irodalmi Szemle, 2014
2014/5 - N. Tóth Anikó: Az olvasás felettébb szükséges voltáról (beszélgetés Tőzsér Árpáddal, Grendel Lajossal és Mizser Attilával)
□ NTA: Na most meggyőztük a fiatalokat! GL: De van, akinek jólesik olvasni, és van, akinek nem, és akinek nem esik jól, szerintem menjen táncdalénekesnek, vagy fedezze fel a saját maga tehetségét, és boldoguljon ott, ahol a tehetsége felszólítja. MA: Azért kell olvasni, és ez talán pateti- kus lesz, de tanárként azt tapasztalom meg, hogy nem tudunk beszélni az érzelmeinkről, még komoly helyzetben sem. Amikor betegek vagyunk, vagy valami trauma éri a családot, mondjuk halál, vagy épp szerelmesek vagyunk, ugyanazt az avítt nyelvet használjuk, próbáljuk használni, amit Petőfi, Arany, Mikszáth, mert nincsenek rá modern szavaink. Egyesek azt mondják, jó, lehet, hogy kell olvasni, de a kortárs irodalmat, azt meg már tényleg minek. Egyszerűen azért, mert nem él bennünk a nyelv, vagy nem tudunk a nyelvvel élni, pedig a nyelv fejlődik. Ma is megvan az a magas irodalmi nyelv, nem is akármilyen szinten szerintem, amit érdemes lenne olvasni. Ha másra nem, az olvasás arra jó, hogy megtanítson bennünket beszélni. Hogy legyenek szavaink azokra a helyzetekre, amelyekben élünk. Hogy várunk egy zebrán, hogy bemegyünk a kórházba, vagy épp valakit meg szeretnénk szólítani, hódítani. Vagy ha trauma ér minket, akkor hirtelen elakad, nem lesznek szavaink, csak valami régi olvasmányélmények derengenek, azok meg már nem jók. Mint ahogy frissítjük a gépeinket, laptopjainkat, mobiljainkat, okostelefonjainkat, így kellene a nyelvet is frissíteni. De ezt csak könyvekből lehet letölteni. (Taps.) TÁ: Ez a taps határozottan gyengébb volt, mint az első. Grendel Lajos mondatára feltehetően a facebookos tömeg tört ki tapsban. Mizser Attilát, aki egyébként lelkemből beszélt, nagyon okos dolgokat mondott, csak úgy tessék-lássék tapsolták meg. Meg tudom erősíteni, hogy többnyire valóban csak akkor fanyalodunk a könyvre, amikor egyedül maradunk, amikor már nincs kihez fordulnunk. Ne felejtsük el, hogy a kultusz és a kultúra szavak ugyanarról a tőről fakadnak. A kultúra, benne az irodalom is, közvetlenül kapcsolódik a kultuszhoz, a valláshoz. Valamikor legalábbis így volt, az antik görög időkben Szo- phoklész műveit templomokban mutatták be. Akkor, amikor egyedül érezzük magunkat, nincs kihez fordulnunk, Istenhez fordulnánk, ha istenhívők lennénk. Ha viszont olvasunk, úgy „imádkozunk”, hogy nem kell okvetlenül istenhívőnek lennünk: önmagunkkal beszélgetünk, ami valamiképpen az ima meghittségével rokon. Ekkor vagyunk a legőszintébbek önmagunkhoz. S azt hiszem, ez a belső őszinteség az olvasás végső értelme. Nyitra, 2013. december 16.