Irodalmi Szemle, 2014

2014/5 - N. Tóth Anikó: Az olvasás felettébb szükséges voltáról (beszélgetés Tőzsér Árpáddal, Grendel Lajossal és Mizser Attilával)

olvasgatni. Középiskolás koromban a legmeghatározóbb a Pegazus1 megjelenése volt. Évente jártunk az alkotótáborba, Komáromba, ahol pályatársakkal találkoztunk. Mindig elhangzott néhány könyv címe is persze, és ha a kapcsolatot (és a lépést) tartani akarta az ember, akkor ezeket megpróbálta elolvasni, képbe kerülni általuk. Meg a mindenkori zsűri stílusára és igényeire is kíváncsi voltam.

□ NTA: Tehát te kortárs szlovákiai magyar szerzőkön nőttél fel. Nyilván a középiskolai olvasmányélmények is beleszóltak abba, hogy magyar szakra jelentkeztetek, magyar irodalmat tanultatok az egyetemen. Volt-e olyan meghatározó olvasmányélmény, ami erős hátszelet adott ahhoz, hogy írókká váltatok?

TÁ: Én ’54-ben kerültem föl Pozsonyba, egyetemre, és akkor találkoztam először életemben élő írókkal, az úgynevezett csehszlovákiai magyar irodalom képviselőivel, és bizony azt kell mondanom, hogy nem hatottak rám valami lelkesítő erővel. Rájöttem, elég korán, hogy irodalomtörténetből, irodalomelméletből, verstanból kezdő egyetemistaként többet tudok náluk, s ez lehangolt s gőgössé is tett.

□ NTA: De hát ők nyilván nem a tanáraid voltak.

TÁ: A legmeghatározóbb tanárom Turczel Lajos volt, aki már Komáromban is tanított, én ugyanis ott érettségiztem. Hogy úgy mondjam, egy időben kerültünk föl Pozsonyba, én diákként, ő tanárként, s úgy esett, hogy továbbra is ő tanította nekem a magyar irodalmat. Irodalmi műveltségét, olvasottságát tekintve eléggé népi beállítottságú volt,

' A Pegazus középiskolások számára évente meghirdetett irodalmi verseny, melynek eredményhirdetésére általában egy nyári alkotótáborban kerül sor, mely során költők, írók foglalkoznak a pályakezdőkkel.

úgyhogy olvasásra is elsősorban népieket ajánlott. Emlékszem, ő adta a kezembe, még Komáromban, Veres Péter Számadás című könyvét is. Veres Péter neve a mai fiataloknak nemigen mond már sokat, de a ’30-as évek ún. népi és szociográfiai irodalmának kiemelkedő alakja volt, prózaíróként sem annyira rossz, mint ahogy most állítják. Én az önéletrajzi ihletésű Számadásából több filozófiát tanultam, mint a marxista-leninista kurzusokból és közgazdaságtanokból. Sajnos akkor, az ’50-es években még teljesen el voltunk zárva a magyarországi tudományos iskoláktól, irodalomtudósok nem jártak át hozzánk, be voltunk zárva az ún. csehszlovákiai magyar irodalomba.

□ NTA: Lajos, te magyar-angol szakon végeztél, ami, gondolom, a világirodalom felé is tágította az érdeklődésed.

GL: Én 13 évvel fiatalabb vagyok Árpádnál, ’68-ban voltam húszéves. A ’68-as Csehszlovákia egy egészen más korszak volt, mint az ’50-es évek időszaka. Ami az irodalmat illeti, elsősorban az amerikai irodalom vonzott és vonz ma is. Akkor ismerkedtem meg az amerikai irodalommal Fitzgeraldtól Hemingwayn át Faulknerig, és sorolhatnám, és persze az akkori élő magyar irodalomból Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Mándy Iván prózáját olvastam.

□ NTA: Akik ráadásul akkor kultúrpoliti- kailag nem voltak éppen elfogadottak, támogatottak.

GL: Sőt mondhatni, hogy megtűrtek voltak a magyar irodalomban.

□ NTA: Attila, te vagy a legfiatalabb az itt ülő szerzők közül, és Magyarországon végezted az egyetemet. Milyen hatások értek?

MA: A miskolci egyetemen a stilisztika tantárgyat Péterfy Gergely tanította, s hát ez erő-