Irodalmi Szemle, 2014

2014/1 - KULTÚRA ÉS EVOLÚCIÓ - Kovács Ágnes Zsófia: Miért táncolnak a kéklábú szulák? (tanulmány)

fantasztikus időutazásaiban a huszadik század történelmének irracionális eseményeit a jövő nézőpontjából kritizálja. Legismertebb figurája Billy Pilgrim, akit Az ötös számú vágóhídiban földönkívüliek elrabolnak, s kiesik az időből - abból az időből, amelyet a mindennapi ember születés, szerelem, halál sorrendben él le. Billy traumatikus háborús élményei és a földönkívüliek szinkron időszemléletének befolyása miatt esik ki e sorrendiségből, hogy életének legjobb pillanatait élje újra a traumák emlékezete helyett. Von- negut maga küzdött az ellen, hogy írásai a tudományos-fantasztikus fiókba kerüljenek (Welsh 2008, 318), nem sok sikerrel: neve és művei számos tudományos-fantasztikus műfaji áttekintésben szerepelnek. Vonegut esetében is érvényesült az a szempont, amely a sci-fi kategóriájába sorolt szerzőket gyakran sújtja, azaz a az irodalom populáris regiszterébe való száműzés. Vonnegut azonban idővel képes volt kitörni ebből a skatulyából.

Tizennégy regényt publikált ötvenöt év alatt. Első írásai novellák, 1952-ben jelenik meg első regénye, a Gépzongora, amely természetesen tudományos-fantasztikus besorolású mű, puhafedelű népszerű irodalom. Vonnegut neve a hatvanas években vált ismertté, 1963-as Macskabölcsője az ellenkultúra Bibliája lett az USA-ban (Freese 2012, 3). Ekkoriban írja máig legismertebb műveit: A Titán szirénjeit (1959), az Éj anyánkat (1962), a már említett Ötös számú vágóhidat (1969), és a Bajnokok reggelijét (1976). Scott MacFarlane szerint a második világháború értelmetlenségéről szóló történetek a hatvanas évek Amerikájában a vietnami háború kontextusában váltak

értelmezhetővé. Bár félmillió amerikai katona harcolt Vietnamban, a hátországban nyugalom és jólét honolt. Az Egyesült Államok közvéleményének egy része által magasztalt második világháború Vonnegut értelmezésében gonosz és értelmetlen, csakúgy, mint a Vietnamban folyó pusztítás, s ez a felismerés közönségre talált (MacFarlane 2009, 156). A nyolcvanas-kilencvenes években Vonnegut egy sor kevésbé elismert kötetet jegyez, a sok ismétlődő téma és visszatérő szereplő miatt hangja megfáradását emlegeti a kritika (Moore 1986, 7; Freese 2012, 4). A Galá- pagos ezek között a regények közt az egyik leginkább említésre érdemes darab, amely az evolúció csúcsának számító embert parodizálja a sci-fi eszközeivel. Élete utolsó éveiben már nem publikált regényt, A hazátlan ember című esszékötetében és az Ördögcsapda című vegyes visszaemlékezéseiben az amerikai fogyasztói társadalom és G. W. Bush neokonzervatív politikájának kritikusaként szólal meg. Halála után fia és kiadója számos kéziratban maradt zsengéjét szerkesztette kötetbe, és rajzai, illusztrációi is napvilágot láttak.

Jerome Klinkowitz szerint Vonnegut írásmódja elhagyja a lineáris idő és a pontosan meghatározható tér, a tradicionális történetmondás kereteit (Klinkowitz 1982, 16). Munkájának lényege, hogy megmutassa, a fikció lehetséges világokat konstruál, nincs köze az igazsághoz (Klinkowitz 1982, 17). Fredric Jameson elképzelése, miszerint a múlt kortárs nosztalgikus narratívái nem a múltról, hanem a mi múltról alkotott elképzeléseinkről, kulturális sztereotípiáinkról szólnak (Jameson 1967), releváns Vonnegut esetében is, ahol a kulturális sztereo-