Irodalmi Szemle, 2014

2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)

Kódory úr: Mondja meg nekik, Bielokosztolszky, hogy ez a megtapasztalt merevedés egy ki­csit bizonytalan, erre nem lehet nemzetgyarapodást alapozni. Megsúgom magának, hogy most egy kicsit behúzom a balféket, de az is lehet, hogy vár a babám, hát ne várjon hiába. Figyelje a Kartalyt, feltámadásügyben ő a hunyó. (Kódory úr fütyörészve kiballag a tájból) Bielokosztolszky úr: Szóval ezt mondjam meg nekik. Megmondhatom, ha akarom. Ide figyeljenek emberek! Most messzire nézek, s a belső táblámról olvasom a neveket, közben hermunikázok, mert ez egy feltámadási névsorolvasás: Kartaly! Kartaly úr: Kartaly József voltam, mindig azt hittem, hogy az ötvenéves ember már öreg. Ötvenegy voltam, amikor Doberdónál megsimogatott egy repeszgránát szilánkja, rádöb­bentem, hogy milyen fiatalon szólított magához az Úr. Rövid életrajzomat azzal egészíte­ném ki, hogy bár volt feleségem, de az én eszem mindig a rektorék Margit nevű leánykáját kerülgette, aki több alkalommal is hajlandóságot mutatott, de elvetették őt egy más valaki­vel, így a gyerek nem az én nevemet kapta. Szeretnék föltámadni, de belém bújt az ördög. Én magam vagyok az. Talapka csendőr: Mesélj még, Finta! Finta úr: Szóval: láthatunk olyant, mint a vakablak a tájban. Aztán láthatunk szende, epeke- dő szüzeket. Talapka csendőr: Meztelenen? Vagy ruha nélkül? Finta úr: Úgy ám, az áldóját! Anyaszült meztelenen, és egy kicsit riadtan. Finta Lajos va­gyok, asztalosmester voltam. Egy szép, nyári estén ültem az asztalágy sarkán, néztem az asszonyom farát, amint mozgolódott, a kenyértészta-dagasztás ritmusára. Ő a tésztát da­gasztotta, én meg őt, hátulról, behunyt szemmel. Úgy ért a halál, a legelső görcs drága pil­lanatában, ezért nagyon szeretnék feltámadni, hogy befejezhessem az élvezést, ami most nagyon hiányzik nekem. (Nagypapa baltájával méregeti a fát. Körbejárja, megsaccolja, úgy tűnik, nagyon, nagyon tanácstalan) Nagypapa: (rikácsol) Már megint rossz helyre ültetek! Te is, Finta, meg te is, Kartaly. A Talapkának meg ráejtem a tökére a baltát. Te meg különösen rossz helyre telepedtél, Bielokosztolszky! Bielokosztolszky úr: Azért, mert innen tudok a legjobban muzsikálni. Meg aztán, innen mintha egy kicsit látnám a kis Katót. Mintha látnám a mellbimbóját, meg az ágyékát. Mást nem, mégis tudom, hogy csakis ő lehet. Talapka csendőr: Ide figyelj, nagypapa! Te aztat mondod, én meg aztat, hogy kém vagy, meg környezetrongáló, és elkobzom a baltádat. Amúgy meg nem te, hanem a szüzek érde­kelnek amottan. Ide azt a gukkert! Finta úr: Gukker, gukker! Ott lóg a Nagyláb nyakában. Talapka csendőr: Fia ott lóg, hát ott lóg. Azt akarod, hogy magamhoz nyúljak? Rögvest előállítom a Nagylábat, oszt ennyi az annyi! Finta úr: Nem olyan egyszerű az, rendbiztos úr, mert komplett elnyelte őt a Bumbuci asz- szonyság, úgy, hogy bluty... bluty... blutty. Talapka csendőr: Mi az, hogy bluty... bluty... blutty?! Azt mondd meg, de rögvest, hogy alulról nyelte-e el, vagy felülről? 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom