Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - UTCAMAGÁNY - Garajszki Margit: Bábmagány (a pozsonyi Hajléktalan Színház Báb című előadásáról)
UTCAMAGÁNY térben meghúzódó személyes történetek életre keljenek. A színészek mintha nem is játszanának szerepet, mintha mindenki saját magát játszaná, pontosabban saját maga van jelen a színpadon. Nem feszül ellentmondás a szerep és a szerepet eljátszó szereplő között, hiszen a kettő azonos. A korhű realista jelmez és díszlet helyett az univerzális fekete öltözet, a jelzésszerű, lecsupaszított, díszlet- telen színpad még inkább kiemeli a színészek személyiségét, egyediségét. A mozgásszínházi elemek dominanciája a beszéd, a mimika és a gesztus fölött meghatározza a színészek színpadi viselkedését. Az esetenként előforduló, csak néhány mondatra korlátozódó színpadi szövegmondás és szövegformálás módja tükrözi a színészek különféle beszédproblémáit, hiszen néhány esetben az egymondatos szövegmondás is komoly összpontosítást igényel. Az egyszerű, de egységes és összehangolt mozgás mögött mindvégig érzékelhető az igyekezet, a koncentráció, ahogy az előadást megelőző rengeteg munka is. A nyelvközpontúság helyett mindvégig a vizuális és akusztikai jeleken van a hangsúly, amelyek harmonikusan kiegészítik egymást. Oskar Rózsának, a kortárs szlovák jazz egyik kiemelkedő zeneszerzőjének és basszusgitárosának meditativ hangulatú, atmoszférateremtő zenéje fokozza a minimalista színpadi történések hatását és biztosítja a lassú folyású előadás ritmusát, amely időt ad a másikra való ráhangolódásra, a vele való foglalkozásra és a megértésére. Azáltal, hogy nemcsak a hajléktalanok vagy a fogyatékosok konkrét és egyedi problémáit tárgyalja az előadás, hanem egy univerzális témát, a magányt, kialakul egy közös nevező hajléktalan és nem hajléktalan, fogyatékos és nem fogyatékos között. A magány kivétel nélkül mindenki problémája. A színészek ilyen formán nem válnak kötelezően sajnálat tárgyává, mint ahogy a nézők sincsenek kitéve semmiféle érzelmi zsarolásnak. A néző sorsközösséget tud vállalni a hajléktalanok, fogyatékosok, sőt a nézőtársak magányával is. A Báb című előadás minden esetlensége ellenére stilizált színházi nyelven mesél el röpke félórában egy történetet, és amit a társulat vállalt, azt tisztességesen végig is csinálja. Éppen ezért a rendező nyugodtan kezelhetné nagyobb önbizalommal az előadást, az nem szorul magyarázatra sem az elején, sem a végén, mert ez így - még ha nem is professzionális, de - teljes értékű színház. 18
