Irodalmi Szemle, 2014
2014/3 - Tóth László: Kapaszkodás a mocsárból. Újabb futamok - nemzedékemhez (esszék)
ideemelt morzsák Bodnár Gyula sokszínű szükségének példázására. S még valami feltűnik ezen írások utólagos szemlézésekor: jóllehet túlnyomórészt az 1968 utáni posztsztálinista visszarendeződés levegőhiányos és árnyékos esztendeiben íródtak s jobbára Szlovákia Kommunista Pártjának központi napilapjában, az akkori Új Szóban jelentek meg, a kor bélyegét és ideológiai kényszereinek nyomait alig-alig viselik magukon: minőség dolgában soha nem beszéltek mellé, s olyan értékszemléletet képviseltek, amely nemegyszer szembement a hivatalos kívánalmakkal, és fokról fokra igyekeztek egyre nagyobb rést nyitni azon a társadalmi, szellemi bezártságon, amelyet a kérdéses időben az egész cseh és szlovák társadalom is alaposan megszenvedett. Vagyis Bodnár Gyula a pártállamban is megőrzött etikai-morális tartásával, értékszemléletével máig hiteles tudott maradni, sőt napjaink nem egy újdogmatikus és újdemagóg megnyilvánulásával, viselkedési mintájával, opportúnus, önös érdekektől mozgatott - alaposan át-, sőt túlideologizált hajbókolásával is bátran szembe lehetne őt állítani. Szilvássy József - aki évtizedekig a kollégája, majd rovatvezetője, később főszerkesztője volt az Új Szónál - idézi fel Bodnár kifakadását egyik szerkesztőségi ülésükön az 1980-as évekből, mondván, ő semmit nem tanulhatott, mert nem volt mit, idősebb - csehszlovákiai magyar - kollégáitól. Hát igen, olyan idők voltak azok akkor még; kevesen voltak itt, e szőkébb pátriában, akiktől tanulni lehetett. Bodnár Gyuláról viszont már bizton elmondható, hogy mestere lehetne sokaknak, ha hívnák őt, ha figyelnének rá, ha lenne rá igény. Hiszen ma már összmagyar viszonylatban is egyre kevesebb az olyan, klasszikus - polgári, népi, illetve értelmiségi - szellemi-erkölcsi hagyományokat képviselő, erényőrző és közösségmentő, életünket, értékeinket úgymond Aritmiából Ritmiába terelgető újságíró, közíró, mint ő, vagyis nem túlzók, amikor azt mondom, bármelyik magyarországi újságíró-iskolának, egyetemi szemináriumnak is megbecsült és tapasztalt oktatója lehetne. Akit a magam részéről a lehető legnyugodtabb szívvel neveznék a ((csehjszlovákiai) magyar újságírás, újságcsinálás egyik jelentős alakjának, alkotójának (apropó: miért is nincs még Aranytolla, Pulitzer-emlékdíja, de még Fábryja sem?), akinek tágabb összevetésekben sem lenne szégyellnivalója, s aki művelődésünk egyéb fontos terepein - irodalomkritikusként, színházi és televíziókritikusként, televíziós újságíróként (fényíróként) és színházcsinálóként, nyelvművelőként és pedagógusként - is sokszorosan letette a névjegyét. (Dsz, 130614; 131205) 63