Irodalmi Szemle, 2014
2014/3 - TALÁLKOZÁSOK HRABALLAL - Vörös István: A zseni elszabadulása (esszévers)
TALÁLKOZÁSOK HRABALLAL гн ££■ VÖRÖS ISTVÁN A ZSENI ELSZABADULÁSA ESSZÉVERS ÉS VÁDIRAT Tárgyaljunk újra minden közhelyet, ami Hrabal nevéhez fűződik. Vagy nem is a névhez, a munkájához? Inkább mégis a névre tapad rá a közhely, akár a kullancs a túl szőrös kutyára. Hrabal mára intézmény lett, kultuszközpont, Kafka után a legsikeresebb a dimbes-dombos Csehföldön. Sokan gurut látnak benne, mestert, életvezetési tanácsadót, valódi tanítót, példaképet, macskák vezérét, a cseh humor sörén a habot, vidám életigenlést egy élettől elidegenedett korban. Azaz kornak mondott formátlan időkarámban. Aki túléli saját bukását és elhallgattatását, a szelíd alázat diadalát az erőn és akaraton. Igen, igaz, Hrabal nagy író és nagy ember, de ezzel nem mondtunk semmit, már azt is jobb lenne bizonygatni, hogy mindkettőből kicsi inkább. Vészes gyarlóságainak maga prédikálta ki a legtöbbjét, igazán könnyű ráaggatni, a kis, az esendő, a magát és másokat eláruló ember szerepkörét és jelzőit. A nagy emberek életrajzában mindig eljön a pont, ahol az egészet még végiggondolni is elviselhetetlen. Hogy, teljesítményük elismerése mellett, az életük visszataszító, mert másról se szól, csak kisszerű beleveszésükről nagy életművükbe, és ezt olyan önzőn, bénán és ostobán teszik, hogy az már-már öngyilkosság vagy zsenialitás. Minden ember zseni, nem nagy dolog a zseniknek se annak lenni, a legtöbben csak nem veszik a bátorságot, mi ahhoz kell, hogy a mindenkiben meglevő többletet magukéként adják elő. Ha mégis veszik, eltávolodnak az élettől, és az persze valóban dögunalmas. 3
