Irodalmi Szemle, 2014
2014/2 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Gyürky Katalin: Settenkedés a takarásban (Pavel Vilikovský Kutya az úton című kötetéről)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK nemzeti jelzőt, mintha ezzel igazolva látnák önmagukat, létezésüket s nem létező nagyságukat. Ezzel szemben az osztrákoknak ilyen odabiggyesztett jelzőre nincs szükségük, „mert nem nemzetként gondolnak magukra, hanem inkább magasabb rendű, előkelő társadalmi rétegként” (44.). A kivételesség és az átlagosság, sőt, kisszerűség tudata vagy érzete tehát fakadhat az eltérő történelmi múltból, Vilikovskÿ esszéregénye azonban arra is rávilágít, hogy mi történik akkor, ha egy átlagosságtudattal megáldott szlovák férfi és egy kivételességérzetre szocializált osztrák nő találkozik. A férfi játékszerré, rongybabává válása. Hisz az elbeszélő, akinek akkor már évek óta nem volt köze nőhöz, főleg nem osztrák nőhöz, megéli, hogy a Grétkának becézett hölgy azt csinál vele, amit akar. Az elbeszélő-szerkesztő rongybabává válása több szempontból fontos. Egyfelől a szlovák férfi sorsán keresztül tükrözi egy kisnemzet kiszolgáltatottságát, másfelől teret ad az öniróniának is. Mert amíg Thomas Bernhard kivagyiságát az elbeszélő épp azért tudta iróniával kezelni, mert bábut faragott belőle, addig a Grétka karjaiban való bábuvá válás ugyanerre ad lehetőséget, csak most már egy önmaga feletti, gúnyos kacaj formájában. S mivel szlovák - s ezzel a műben ismét találkozik az egyedi az általánossal -, a saját nemzete feletti ironizálás formájában is. Ezért lehetséges, hogy Grétka bábujaként, „alattvalójaként” - amely alattvalói lét egyébként úgy rakódott le a szlovákok vérében, mint az ólom - a szlovákokra jellemző már-már pavlovi reflex, a feljebbvalóval való kitolás vágya kezd érvényesülni a szerkesztőben. A Grétkával együtt töltött éjszaka után ugyanis egyértelműen kiábrándítóan szeretne viselkedni, meg akarja bántani a „felette álló” nőt, hogy Grétka másnap inkább már emlékezni se akarjon rá. Ez persze nem sikerül neki, de a szándék benne van. Ahogy az egész nemzetben, amely nem nyílt lázadás formájában - hisz az túl kockázatos lenne -, hanem „zugokban, titokban” akar kibabrálni az uraságokkal. Egyetlen úrral ugyanúgy, mint általában a felette álló rendszerrel. Ezért az elbeszélő népe feletti keserű ironizálásának legeklatánsabb példája az, ahogyan a szlovákoknak a társadalmi rendszerhez mint feljebbvaló urasághoz fűződő viszonyát elemzi: „a szlovákok bármilyen társadalmi rendbe, rendszerbe képesek lyukat rágni, mint az egér a sajtba, úgyhogy a gouda, az eidam és a parmezán is ementáliként végzi” (143.). Ha pedig kiszabadulnak külföldre - mint maga az elbeszélő is -, az a kisszerűségük és alattvalóságuk miatt csak a valaki mögött kullogás formájában történhet meg. Csak „settenkedés lehet a takarásban” (18.). így kullog és settenkedik Bernhard vagy épp Grétka mögött a szerkesztő, aki, miután Ausztriából visszatér a hazájába, úgy érzi magát, mint a rádióban elhangzó közlekedési hírek kutyája: magasabb rendű, magasztosabb létformákat megtapasztalt élőlényként ilyenkor kétségbeesetten rohangál az úton, s azt se tudja, merre haladjon tovább. (Pavel Vilikovskÿ: Kutya az úton. Fordította Garajszki Margit. Kalligram, Dunaszer- dahely/Pozsony, 2013, 176 oldal, 2800 Ft) 94
