Irodalmi Szemle, 2014

2014/2 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: A lelőtt uzsorás visszatér, avagy a Lili bárónő mint „poén” a Komáromi Jókai Színházban (a Komáromi Jókai Színház Lili bárónő című előadásáról)

ВаНйтая№юШЯ«ЯИИИЯ durcás vagy szerelmes szavakat, nem volt nagy a veszély. Amint viszont csókközeibe kerültek, egyenlőtlenné vált az énekpárbaj. Rajtuk kívül énekléssel próbálkozott még Clariss és Frédi is, de a megszólalásnak ez a formája mindkettőjüknek meghaladta a képességét. De! Voltak ám parádés pillana­tok is, például amikor színészek kerültek a színpadra. Az Agátát alakító Bandor Éva (Jászai Mari-díjas), a Krisztinát megfor­máló Holocsy Krisztina s Malomszegi báró szerepében Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas) énekesként is tündökölt, mert sugárzott be­lőlük a mesterségbeli tudás, és esetükben nyilvánvaló volt a korrepetitor, Pálinkás Andrássy Zsuzsa munkája is. A SZÍNÉSZEK Értem, hogyne érteném a rendező (Méhes László, Jászai Mari-díjas) filozófiáját abban az értelemben, hogy hozza magával a csa­patát, hiszen akár fél szavakból is értik egy­mást. Azt is képes vagyok felfogni, hogy az operett két főszerepére két énekest alkalmaz. Azt már nehezebben értem meg, hogy miért ezt a párost és így párban, ha az első nótánál kiderül, hogy Kátai István és Bardon Ivett között jelentős tudásbeli különbség tapasz­talható Kátai előnyére. Más kérdés persze, hogy Kátai színpadi mozgása picinkét da­rabos, táncos lábat nem örökölt. Az pedig fölfoghatatlan számomra, hogy honnan veszi a rendező a bátorságot egy csapatba állítani ugyanazon a színpadon egy produk­ción belül a magyarországi harmadik vonal képviselőit esetünkben Mokos Attilával (Be­csei, Illésházy tiszttartója), Bandor Évával, Holocsy Krisztinával vagy Fabó Tiborral, még akkor is, ha Mokosból most éppen pojá­cát kreált a rendező. Más a súlycsoport, más a mesterségbeli tudás. Karakterben Skronka Tibor (József, a gróf komornyikja) fegyel­mezettsége, de még Németh István (minisz­ter) karakter-villanása is összevethető a ven­dégművészek alakításával. Majorfalvi Bálint modorossága, játékának közönségessége, színpadi beszédének magyartalansága meg­hökkentő, s ezzel együtt persze az is, hogy ezt sem a dramaturg, sem a rendező nem teszi szóvá. A Kraus nevű uzsorást Bernáth Tamásra osztották, aki nem kellőképpen su­nyi erre a szerepre. S itt térnék ki a szöveg- és etűdmódosí­tások előnyére és veszélyére is. A Kopasz úr (Nagy László) és a Kopasz úr Felesége (Ba- laskó Edit) csapdába kerül azáltal, hogy a szociális és társadalmi kapzsiságukat életfor­mává bodorítja a titokzatos társszerző, majd kettétöri az előadást egy erőszakos táncje­lenettel, amikor a részeg Kraus táncba von­szolja Kopasz úr Feleségét. Nem „poén”, ha­nem erőltetett, semmitmondó geg, melynek nincs tétje. Ugyanígy érthetetlen és értel­mezhetetlen az a pillanat, amikor Becsei vá­ratlanul puskát ragad, üldözőbe veszi Kraus uzsorást, aztán, hogy a bukszusok környé­kén halomra lövi, dolgavégezetten elvegyül az úri társaságban. Becsei gyilkosként jele­nik meg újra, s az, hogy az uzsorás később visszatér, bizony nem „poén”. Ugyanakkor, ha figyelmesen szemlélődünk, igazi gyöngy­szemre is rábukkanhatunk, ilyen a II. felvo­nás ötödik jelenetében a csehovi-Körmendi János-i brillírozás, amely Holocsy Krisztina, Bandor Éva és Mokos Attila szellemesen visszafogott replikázásában magával ragadó színházi pillanatokat adott. A kép teljességéhez tartozik: Nusi szere­pében Leczkési Dórát láthattuk, a cigaret­tázó poenvadász sofőrt pedig Szabó Viktor formálta meg. A RENDEZŐI MUNKA Méhes László nem mai gyerek a szakmá­ban, pontosan tudja, hogy a „tündérkirály­nő, légy a párom”, s a „kis cigaretta valódi 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom