Irodalmi Szemle, 2014
2014/2 - JAPÁN SZEMLE - Tokaji Zsolt: Akutagava - egy bomló elme öröksége (portré)
JAPAN SZEMLE ezért soha nem volt része az anyai szeretet- ben. Anyai nagynénje nevelte, akinek a saját könyvtárában szerezte a gyermek Akutagava az első irodalmi élményeit. Csupán tizennégy esztendős volt, amikor idegbetegségben szenvedő édesanyja elhunyt. Egész élete során kísértette ez az esemény, és állandóan rettegett attól, vajon örökölte-e anyja betegségét. Már a középiskolában annyira kivált diáktársai közül, hogy az egyetemre felvételi vizsga nélkül került be angol irodalom szakra. Az egyetem elvégzése után még a tanszékvezetést is felajánlották a számára, de azt ő közönyösen utasította vissza. Előbb műfordítóként hívta fel magára a figyelmet, A. France és W. B. Yeats művet tolmácsolta, de később is rengeteget fordított angol, francia és orosz szerzők műveiből. Később a modern japán próza első kiemelkedő alkotója, Nacume Szószeki biztatására saját novelláit is publikálta. Akutagavának rövid élete során mintegy másfél száz elbeszélését tartalmazó nyolc kötete jelent meg. írásai az emberi cselekedetek mozgatórugóit, a kor etikai problémáit vizsgálják, a művész és az alkotás viszonyát elemzik, műveiben a lét és a nemlét, a filozófia és az erkölcs legfontosabb kérdéseire keresi a választ. Alkotói munkásságát négy korszakra szokás osztani. Az 1912-től 1914-ig tartó időszakot a tanulóévek, a nyugat irodalom inspirációja jellemzi, ám mégis gyakorta a múltból meríti témáit. Előszeretettel dolgoz fel klasszikus kínai anekdotákat, történeteket vagy a régi japán krónikákban olvasható leírásokat. írásait a klasszikus tömörségű stílus, a pontos és világos fogalmazásmód jellemzi. 1915-től 1917-ig írt müveiben az emberi lélek belső rezdüléseinek ábrázolására koncentrál. E korszakának kiemelkedő novellája Az orr című elbeszélés, melyben egy buddhista szerzetesnek a hatalmas orra keseríti meg az életét. Ám, amikor kikúrálják, és az orra immár szokványos méretű lesz, az élete nemhogy jobbra fordulna, de még inkább szenved mások gúnyolódásaitól. így valóságos megváltás a számára, amikor egy reggel az orra ismét megnő. A zsebkendő című elbeszélésében a régi japán buddhista erkölcs, a busidó kritikáját fogalmazza meg. Az egyik leghíresebb elbeszélésének, A vihar kapujában címűnek történetét Akutagava egy régi japán krónikából kölcsönzi. Egy elkeseredett lakáj amiatt emészti magát, hogy az éhhalált vagy a rablást válassza. Döntéséhez egy nincstelen öregasz- szony adja meg a végső lökést, aki hasonlóan kilátástalan helyzetében a halottak haját tépkedi, hogy az így szerzett hajból parókát készítsen. A lakáj kezdeti vívódása az erkölcs és az erkölcstelenség között egyszeriben elosz- lik, első áldozata az öregasszony lesz. 1917 és 1921 közé tehető Akutagava legtermékenyebb korszaka. Az ekkor megjelent írásai az emberi önzéssel, az erkölccsel és a vallással foglalkoznak. A pókfonál című elbeszélésében Buddha egy pókfonalat ereszt le a pokolba a tömeggyilkosnak, mert az egyszer megmentette egy kis pók életét. Már-már sikerül felkapaszkodnia a pokolból, de ekkor hirtelen lenéz, s azt látja, hogy alatta egyre többen másznak a fonálon felfelé. Kétségbeesetten rúgja le társait, mire a pókfonál elszakad. A Móri tanár úr című elbeszélésében az esendő kisember önfeláldozó módon igyekszik szétosztani az emberek között mindazt a keveset, amit tud. Ebben az időszakban vetődik fel Akutagava írásaiban a XX. század íróinak nagy kérdése, nevezetesen, hogy mi ér többet, az élet vagy a művészet. A pokol kínjai című elbeszélésében Josihide, a festő csak úgy tudja megfesteni a képet, ha maga is látja,
