Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Polgár Anikó: Kilátás a Kronosz Szálló ablakából (tanulmány)
SARKI KÉNY sé válik. Nem pusztán az a kérdés, melyik erősebb, melyik képes fenntartani a másikat, hanem az is, hogy meddig terjednek ki az én határai. A fába azonban a víz bele is ivódik, a nedves fa a víztől elválaszthatatlan, függősége végzetes és szükségszerű. Hasonló, ám korántsem ilyen megmásíthatatlan összeolvadás van az Állok az antik szobortárban.. . kezdetű vers 8 hátterében: az antik torzókhoz hozzárendelt idegen fejek révén a turisták, múzeumlátogatók és a nézett tárgyak összeolvadnak. E mögött finom irónia is megbúvik: a szobrokkal fényképezkedő turisták nem tudatosítják, hogy a saját arc nem kölcsönözhető; a látott szépséggel megpróbálhatunk azonosulni, ám ez az igyekezetünk eleve kudarcra van ítélve. A Kiálthatnék neked... kezdetű vers9 az identitásproblémát a tükröződéssel hozza párhuzamba. Kiálthatnék neked, de inkább magamban énekelek, és a víz színén remegni kezd a ház, a visszhang, a távoliét irdatlan teste. A vers hátterében ott van Narkisszosz és Ekhó mint mitológiai archetípusok. A visszhang is tükör, csak nem képet, hanem hangot tükröz. A magában éneklő ugyanúgy kap választ magányos énekére, mint ahogy társaságra talál a tükörbe néző magányos ember. A tükrözhetőség a közelség és távolság problémáját is felveti: Narkisszosz attól szenved, hogy szerelme túl közel van, annyira közel, hogy önmagáról leválasztani sem tudja. A visszhang távoli, mégis saját, a saját hang megkettőzése, az én kiáradása a térbe. Hang és fény tükröződését mint párhuzamos motívumokat látjuk az Amikor jöttem a koncertről... kezdetű vers10 esetében is. A koncert zenéje a fülben tovább él, néma, elgondolt visszhangként. A lány sapkáján a gyöngyök tükörként funkcionálnak, az utcai lámpa fényét tükrözik bent, a kintit hozzák be a szoba bezárt terébe. Mirkka Rekola szerelmi költészetéről értekezve Vilja- Tuulia Huotarinen megállapítja,11 hogy a mina (én) és a siná (te) mellett gyakran megjelenő hán (ő) a harmadik, aki az én és a te találkozásánál mindig ott van, és biztosítja azt, hogy az egyébként kettéosztott világ nyitottá váljék: az ő nem más, mint egy kapu, mely az emberi teljességet formázza .12 Huotarinen a költőnő összegyűjtött verseinek 8 Seison glyptoteekissa... Rekola, Mirkka: Virrati molemmin puolin. In i. m„ 1997. 580. Magyarul (Polgár Anikó fordításában): Irodalmi Szelme, 2013/3. 7. 4 Vaikka voisin huutaa... Rekola, Mirkka: Virran molemmin puolin. In i. m„ 1997. 518. 10 Kun túlin konsertista... Rekola, Mirkka: Virran molemmin puolin. In i. ni., 1997. 557. 11 Huotarinen, Vilja-Tuulia: Rak- kaus Mirkka Rekolan runoissa. In Enwald, Liisa - Kostamo, Eila (szerk.): Kuva silmissä. Näkökul- mia Mirkka Rekolan kirjailija- työhön. Helsinki, 2011, WSOY. 66-75. 12 „Hánen kauttaan jaetusta maa- ilmasta tulee avoin, hán on itse portti, kokonaisen ihmisen muo- toinen.” Uo. 69-70.
