Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Khashayar Naderehvandi: Kihallgatás (novella, A. Dobos Éva fordítása)
K I H A L L G ATÁ S * em tudom, hogy végződött. Nem volt szándékos, semmi esetre sem terveztem előre. Mondjam el, mi történt aznap? A franc tudja. Egész más dolgokon törtem a fejem. Egy haveromnál voltam, ültünk és beszélgettünk, aztán az ablakhoz mentünk, a haverom a tizenkettediken lakik, a legfelső emeleten, ott álltunk és dumáltunk, cigiztünk és élveztük a kilátást, vagy hogy mondják, nézelődtünk, figyeltük a világot, ugye, értik? A városról dumáltunk, és hogy itt folyamatosan építkeznek. A haverom ablaka ugyanolyan magasan van, mint az előtte tornyosuló épület, amely baromi magas lesz, a legmagasabb Európában, vagy hol, és a világon is. Pontosan addig húzták fel, és olyan közel van hozzá, hogy átlátni a melósokra. Baromira magas ház lesz, mire elkészül, a haverom elől végképp elveszi a kilátást. Annyi marad neki, hogy kukkolhat és lecsekkolhatja, mit csinálnak a szemben lévő házban. Szóval néztük a házat, aztán felnéztem az égre, és arra gondoltam, hogy ez a ház baromi magas lesz, és hogy milyen érzés lenne leugrani a tetejéről. De az sokáig tart, nagyon sokáig. Gyorsan megy, szerintem, de mégis lassan. Egyszer egy baromira magas trampolinról ugrottam le. Igaz, hogy kicsi voltam, és akkor minden nagyobbnak tűnt, meg magasabbnak, de esküszöm, hogy volt vagy tizenkét-tizenhárom méter. Éppen akkora távolság, amennyi alatt átvillan az agyon egy gondolat. Mondjuk az, basszus, hogy rossz helyen landolok, vagy lecsúszott a gatyám, vagy valakire ráesek, vagy ilyesmi. Komolyan, ha több száz méter magasról ugrik le valaki, és közben megbánja, iszonyú sokáig törheti ezen a fejét, míg leér a földre. Aztán annyi. Kampec. A francba. Mindenesetre ott álltunk és néztük az épületet, és ezekről a dolgokról dumáltunk, és a haverom azt mondta, hogy lökött vagyok, mert ilyeneken jár az eszem. Ő még kicsi volt, mikor az apja öngyilkos lett, és nem szereti az ilyen beszédet. Egészen kicsi volt még, és egyáltalán nem emlékszik az apjára, de mégsem szereti, ha ezen viccelődünk. Beszélgettünk, de aztán egy kicsit összebalhéztunk, és én azt mondtam neki, hogy bazmeg, nem is ismerted az apádat, tudod egyáltalán, mennyien lesznek öngyilkosok, fuck you, mondta a barátom, nyugodj meg, mondtam én, nincs semmi baj, mit gondolsz, köcsög, ki vagy te, mondta a barátom, minden nap idetolod a pofád, és szívod a cigimet, és itt zabálsz meg minden, és befogadlak, és tető van a fejed fölött és kilátás, te meg csak nyomod a szöveget, „leugrik a tetőről, megbánja, hogy öngyilkos lett”, gőzöd sincs, és mi a franc van rajtad, te köcsög - mi a francnak van a nyakadban az a masli? Az az igazság, hogy néhány hete csokornyakkendőt kezdtem hordani. Az utcán találtam, és mivel teljesen új volt, és tiszta is, felvettem, de állati nehéz volt megkötni. Egy napig agyaltam rajta, és közben megnéztem a nyakkendőkötésről egy videóklippet is a youtube-on, meg minden, és még így sem ment, és mikor végre sikerült, iszonyú boldog voltam, ezután már minden nap hordom, csak hogy megköthessem. De a haveromnak nem tetszett, pojáca, s’en poser, mondta. Nem értettem pontosan, mert a haverom Algériából van, és néha franciául szövegel. Annyi kide* Eredeti címe: Förhöret. (Published by permission of Norstedts Förlagsgrupp AB, Stockholm, Sweden.) 6 KHASHAYAR NADEREHVANDI
