Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - Grendel Lajos: Néhány gondolat... Déry Tibor Kiközösítő és Flernádi Gyula Kiáltás és Kiáltás című regényéről(esszé)
ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK nem tesz hozzá semmit, és nem von el belőle semmit. Realista történet? Nagyjából igen. De a megírás módja az izgalmas. Az az egyik pillanatban nouveau romanos technika, a másik pillanatban expresszionista túlfűtöttséggel megírt szerelmi történet, amely a realista történetet megkérdőjelezi, de mégsem fosztja meg a realitásától. Olyan, mint egy lidérces álom, amelyből nincsen felébredés. A realistának nevezhető történet és az ellenpólusként szolgáló beszédmód (stílus) nagyszerűen kiegészítik egymást. (Például: „A kapkodó környék az utcára ereszkedett. Megszámlálhatatlan henger, repülőgép feszült a kirakatok állványaira, keménypapírból vágott hajók álltak a forgács- és vattavizeken, kihajtott gallérú ingek és virágok között.” Stb.) Hernádinak sikerült a majdnem lehetetlen: írt egy tökrealista történetet expresz- szionista és helyenként szürrealista stílusban. Ez adja a feszültségét ennek a kisregénynek. Nos, vannak, akiknek nem tetszik ez a módszer: ha realista, akkor legyen realista. Másoknak (így nekem is) igen. Vajon a múló idő őket igazolja, vagy minket? Még nem tudom megmondani, valószínűleg nem is érem meg. Több, mint húsz évet várt a megjelentetésre a kötet, mert Hernádi nem alakoskodott és nem szépítgetett. Úgy írta meg a történetet, ahogy az a valóságban történhetett volna. Mind a Szépirodalmi Kiadó, mind a Magvető valóságos följelentést írt a könyvről. Biztos, ami biztos: túlságosan vakmerőnek számított a kézirat, a kiadók pedig óvatosak voltak. (Képzeljük el, hogy a mű Németországban jelenik meg az 1933 utáni időben, és többek között, mintegy mellékesen, a Gestapót járatja le.) Majd 1981-ben végre megjelent, mert akkor az ötvenes évekről már valamivel nyíltabban lehetett beszélni, és már nem voltak kommunisták, akik tudták a kádári helyes irányvonalat (de azért kommunisták voltak, mint a hétszentség). Hernádi pedig nem tartozott közéjük, nem is kapta meg a Kossuth- díjat, csak 1999-ben, az első Orbán-kormány alatt. Harminc évvel korábban kellett volna megkapnia (mondtam is neki, de ő csak legyintett). Sehogy sem ment le a magyar irodalom torkán, mert mindig mást csinált, egyik művéből nem következett a másik, örökös kísérletező maradt. Adósságunk Hernádival szemben nagy. Valaha, 1963-ban, Faragó Vilmos, egy dogmatikus marxista kritikus Mándyval, Mészöllyel és Hernádival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy burzsoá gyökereik vannak, és sosem lesznek egyenrangúak a szocialista irodalom nagyjaival. Hát most hogy állunk? A szocialista irodalmat már rég elfelejtették, Faragó Vilmost, a rendkívül sokat ártó kritikust úgyszintén, Mándy irodalmi rehabilitációja a 60-as évek második felében lezajlott, Mészölyé a hetvenes években, modern irodalmunk klasszikusai ők - illik ismerni őket. Csak hát Hernádi kimaradt. Vajon miért? Én is csak találgatásokra vagyok utalva. Talán mert sok műfajt kipróbált, és nem mindegyiket sikerrel, írt blődliket, horrort, sci-fit, írt Hasfelmet- sző Jackről, Drakuláról, Frankensteinről, írt néhány színpadi művet (a legnagyobb sikert a Királyi vadászat aratta). Szóval, hogy így mondjam, nyugtalan volt. És még nincsen monográfiája - bár ezzel nem egyedül van így. 1996-ban alternatív Kossuth-díjat kapott, három évvel megelőlegezve a rendes Kossuth-díjat. Szóval kilógott a sorból, és az irodalomtörténészek nem szeretik, ha valaki kilóg a sorból. Egy monográfia kellene tehát, de nagyon. Hernádi Gyula életműve nagyon sokszínű és sokoldalú, magyarán, rengeteget írt, filmforgatókönyvtől versekig. Jó lenne összerakni a műveket, és kiselejtezni belőlük azokat, amelyek a percnek íródtak. A Kiáltás és kiáltás a magyar irodalomban az egyik legjobb szerelmes mű, és egyben a legkíméletlenebb leleplezése a Rákosi nevével összeforrott to87
