Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - Grendel Lajos: Néhány gondolat... Déry Tibor Kiközösítő és Flernádi Gyula Kiáltás és Kiáltás című regényéről(esszé)
ELNYOMÁSOK. ÉS FELSZABADULÁSOK pök fülébe. Ambrus, aki a Földközi-tenger partján álldogálva az ezer kilométerre levő Afrikában ad tanácsot az őt ifjonti hévvel imádó Ágostonnak (a majdani szentnek), és ezer kilométerről is hallani Ambrus érces (ugyanakkor halk) hangját - hát igen, ez csoda. De csodaszámba megy Ambrus megkettőződése az örökéletű, katolikus Theodosius meggyőzésére - ám úgy, hogy az olvasó sem tud eligazodni a megkettőződött Ambrus I. és Ambrus II. érvein, illetve ellenérvein. Pontosabban, már nem is kell, hogy eligazodjon. Ambrusnak, ha esik, ha fúj, ha derült az ég, igaza van - még akkor is igaza van, ha éppen nincs igaza. Vagy vegyünk egy különös történetet. Ambrust, nem először, megszállta az Úr, és egy különös helyre vitette el, egy sziklás vidékre, ahol nem élnek emberek, csak egy fiatalasszony, akinek gyermeke a halálán van. Ambrus, noha minden szavát az Úrtól leste el, titokban nem hisz sem az Úrban, sem a megváltásban. De ezt a szegény asszony nem tudja, sőt szentként tiszteli Ambrust, és ha szentként tiszteli, csodát vár tőle, annál is inkább, mivel ember nem járta úton jutott el ide, a világ végére. De nem biztos, hogy az Úr meghallgat - vetette ellen Ambrus. - Már mért ne hallgatna meg az átkozott - kiáltotta a fiatalasszony könnyáztatta, véres arcát a szent püspök felé fordítva.” És az éppen meghalt, büdös testű kisfiút Ambrus meg is csókolja, mert „az erőszakos anya tenyerével hátulról hirtelen lenyomta a fejét. A gyermek pedig azonnal felnyitotta a szemét, és nyögdécselni kezdett.” Hát ennél kajánabb jelenetet nehéz elképzelni - szinte hallani Déry kuncogását. Nos, ha nincs Isten, hogy lehet az, hogy mégis van? Ilyen az író! Csúfot űz a marxizmusból is. Avagy, Hume-mal és Kanttal mondva, nem bizonyítható sem Isten léte, sem nemléte. A csoda kifog még Ambruson is, aztán vakarhatja a fejét holtáig. Kajánság és mélységes szkepticizmus ez, J | melyben úgy történnek meg a csodás események, mint ahogy levegőt vesz az ember. Déry utolsó nagyregénye A kiközösítő. Egy rendkívül ambiciózus ember, Ambrus áll a középpontban, egy ambiciózus ember, aki először egyesítette a kereszténységet, holott a lelke mélyén pogány maradt. Végtére is szimpatikus ember, ellentétben Hitlerrel, Sztálinnal, Rákosival és Kádárral. Úgyhogy csínján az allegóriával, de még a parabolával is. Nem allegorikus és még nem is parabolikus regény A kiközösítő. Egy végtelenül szkeptikus ember összefoglalója az élet értelméről, vagyis, jobban mondva, az élet értelmetlenségéről. Talán az öregség teszi, hogy amikor a világ kétségtelenül a lába előtt hever, már nem tud hinni semmiben? De ez sem teljesen igaz. Az értelmetlen életnek is vannak boldog pillanatai. II. Hogy mennyire nem ismerjük a közelmúlt irodalmát, azt a 60-as évek prózai megújulásának ismeretén keresztül lehet a legjobban felmérni. A legtöbben két-három akkori művet ismerünk, a többit a feledés fátyla borítja. A hatvanas évek reneszánszát a még 1959-ben megjelent Ottlik-mü, az Iskola a határon indította. Egy másik, 1959-ben megjelent jelentős műről a magyar olvasóközönség utólag, mintegy harminc év múlva értesült. Ez pedig Wass Albertnek A funtineli boszorkány című regénye, amelyet különféle okokból (egyik sem irodalmi ok) máig tudomásul sem vesz a kritikának egy része. Nem azért, mert emigráns volt (!), ezt, egye meg a rosseb, már megbocsátották a magyar íróknak. Hanem mert fölülírja a magyar irodalomtörténet ’60-as és ’70-es évekbeli korszakát. Márpedig nagyon jelentős művek tartoztak ide, például Fejes Endre Rozsdatemetője, Cseres Tibor, Mán85
