Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - Soóky László: Piros ász oszt, nem oszt (regényrészlet)
ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK A Ifjú Cserge József a déli sorakozónál kapta meg a gyásztáviratot: gyere haza, apuka meg- J | halt.- Jó vicc - gondolta ifjú Cserge József, persze örült a kettő plusz kettő nap eltávozásnak. Éjfélkor ért be a vonatja a szomszéd falu vasútállomására, szinte végigfutotta a hét kilométeres utat, otthon még világítottak.- Várnak - gondolta ifjú Cserge József, aztán benyitott a szobába. A temetést Zsiga tiszteletes úr rövidre fogta, nem csupán azért, mert az öngyilkosok kevesebb méltatást érdemelnek, mint a tisztességes halottak, hanem elsősorban azért, mert végig hatalmas hóvihar tombolt. A temetés alatt vajúdott velem anyám, alkonyodott már, amikor megszülettem. * Születésemkor bátyám tizenöt, a nővérem kilencéves volt, mifelénk az ilyen magamfajta későn érkezőt vakaréknak hívják. A bába néni csak annyit mondott apámnak, aki kikísérte őt az udvarra:- Minél hamarabb kereszteljétek meg, Sándor, mert nem sok ideje van. Apám, végig a kerten kiment a temetőbe, Cserge József behavazott sírjánál elszívott egy Bystricát, körülnézett, hogy hova is lehetne eldugni egy kicsi koporsót. Visszament a házba, ahol a nővére, Zsófi s a húga, a fiatalon megözvegyült Irén tette azt, amit egy szülés után tenni kell az asszonyoknak. Anyám érezte, hogy nagy bajban vagyok, de egy pillanatig sem hitte el azt, hogy csecsemőként meghalhatok. Kéthetes voltam, amikor Zsiga tiszteletes úr megkeresztelt, a keresztszülők meg a legközelebbi rokonok reggelig mulattak, ahogy illik. Másnap reggel apám, Valkán és Csekes István felültek a vonatra, és elutaztak Prágába, ahol vasútépítésre toboroztak munkásokat. Jól kerestek, apám minden héten küldte haza a pénzt, mama pedig félretette, mert házat akartak építeni. A prágai idő második hónapjának végén valaki megérintette apám vállát.- Sándor, hát te itt? Pataki József kőművesmester állt apám előtt, akit családostól 1947 telén deportáltak Csehországba. Február tizennegyedike volt, csikorgóit a hó. A katonaság teherautói három oldalról közeledtek a falu felé, lezártak minden lehető menekülési utat, mert a szűkebb közökön gyalogos, géppisztolyt markoló katonák masíroztak, majd kettesével megálltak azok előtt a házak előtt, ahonnan a deportált családoknak menni kellett. Mi is kaptunk fehér cédulát, de apám felkereste Soós doktort, s egy karanténos papírral jött haza, miszerint az akkor négyéves nővérem sárgaságot kapott, s a fertőzésveszély miatt családtagjaival együtt tilos volt elhagynia a házat. A katonák előkerítettek egy tisztet, aki elolvasta a papírra írt orvosi rendelkezést, majd szlovákul káromkodva elviharzott. így hát maradtunk. A jégvirágos ablakon át nézték, amint a kijelölt családokat feltoloncolták a teherautókra. Zokogott az egész falu. Marcsa András, a falu korábbi bírója a harangláb mellől kiabálta: maradjatok a házakban, mindannyiunkat nem lőhetnek agyon. Agyonlőtték. A hangos zokogás szipogássá csendesük, és harminchét család, csecsemők és aggastyánok a katonai teherautókon elindultak az ismeretlen világba. 25
