Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - Grendel Lajos: Kobaltkék messzeség (novella)
ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK semmi közöm sem volt hozzá, nem is erőltettem, hogy valami közöset találjak bennük, Lenke az anyjára hasonlított, de nagyon.- Jó fej volt - mondta Lenke. - Szlovákul is tökéletesen beszélt. Holott, érzésem szerint, az idős bátya kisöccsének tekintette a szlovákokat, amolyan futottak még kategóriának. A halála után derült ki, hogy apja a személyijében szlovák nemzetiségűnek vallotta magát. Majdnem elájultam. Anyám azonban megvigasztalt. Ha magyarnak vallotta volna magát, kiadják Magyarországnak. Akkor lehet, hogy meg sem születtél volna. Mert minimum börtönbe kerül, és én sem ismerkedhettem volna meg vele. - Nos, hát ilyen az élet. Akkor elgondolkodtam, hogy milyen különös is a sors, hogy Lenkébe szerettem bele, s ha ő nem születik meg, hát bizonyára másba lettem volna szerelmes, és egészen másképp alakult volna az életem. Mondjuk egy dúsgazdag nőbe, és talán emigráltam volna. Vagy egy alkoholista nőbe, akitől elváltam volna, vagy akit talán meggyilkoltam volna... Jólesett eljátszani a lehetőségekkel, hiszen ezek közül úgysem valósult meg egyik sem. Ehelyett Lenkére esett a választásom, de tulajdonképpen az apját kéne ezért tisztelnem, mert ördögi módon kieszelte, hogy nyilas létére egyik napról a másikra szlovák legyen, úgyhogy ne vigyék Magyarországra. Ezek szerint hálásnak kellene lennem, hogy nyilas volt, mert ez volt a feltétele, hogy Lenke megszülessen. Nos, ennél abszurdabb dolgot kitalálni sem lehetett volna. De hát az élet abszurd és amorális, bűnbánatnak semmi helye, a legfőbb az, hogy nemcsak logikusan kell gondolkodni, hanem vakmerőén is, különben ráfázol az ilyesmire. De most Lenke továbbment. Két vagy három hete a Rudé Krávo leközölte a titkosrendőrségi besúgók teljes listáját. Én csak futólag néztem meg, és azon nyomban elfeledkeztem róla. De Lenke, mint utólag kiderült, alaposan átnézte. És miközben ott a tisztáson, félig-meddig álomba ringatott a délutáni forróság, és lehunyt szemem előtt megjelentek az aprócska négyzetek, körök és furcsa, amőbaszerű alakok, Lenke hangja kivételesen tisztán és kíméletlenül szólt, mintha valami örökérvényű igazságra jött volna rá.- Az a nagy igazság, hogy az én apám besúgó volt. Mindent megbocsátok neki, de ezt az egyet nehezen. A nagy meglepetéstől kinyitottam a szememet, és úgy meredtem Lenkére, mintha álomból keltem volna fel, és most nem tudtam, hogy valóban álmodtam-e, vagy ez a színtiszta igazság.- Mondd, hogy nem igaz.- De igaz - mondta Lenke. - Néha olyan naiv vagy, Jocó. Többet nem beszéltünk erről az ügyről, mert egyrészt kínos volt, főleg nekem, hogy hát megvigasztaljam-e, vagy hagyjam a fenébe a dolgot, hiszen talán mégsem olyan nagy ügy. Főleg Lenke szempontjából, hiszen őneki semmi, de semmi köze nem volt az apja viselt dolgaihoz. De Lenke még egyszer szóba hozta vacsora után - úgy látszik, az emésztése nem lett volna rendben, ha nem szól a faterjáról.- Ha nyilas volt, ha nem, ha szlovák volt, ha nem, ha besúgó volt, ha nem, én mégiscsak szeretem őt. Úgy látszik, én egy szörnyeteg vagyok. Aztán néhány hétig nem találkoztunk, mert én ösztöndíjasként Los Angelesbe költöztem, ez így ment a rendszerváltás után néhány évig, csupán a kilencvenes évek második felében csökkent le az ösztöndíjasok aránya a túlzóból a normálisba. Los Angeles különleges város, az ember bejárja az európai nagyvárosok többségét, és bizonyos rutinra tesz szert - itt lehet 18
