Irodalmi Szemle, 2014

2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Ardamica Zorán: Válság(ok) termékeny amőbája (Németh Zoltán A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája című kötetéről)

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

pontosabban sok esetben előkészítettségünk hiánya vagy csupán részlegessége okán ugyanis a XXI. század elején mindent másképpen, más elvárásaink és más, saját, új szempontjaink szerint fogadunk be. Nem az a lényeg, hogy Németh elemzésének kiterjesztései, általánosításai nyomán Ottlikot ezután mindenki „korai posztmodem” - nek tartsa, hanem az, hogy például egy Ottlik-új ráolvasás során megtanulunk-e úgy tekinteni egy irodalmi műre, ahogyan az nekünk, befogadóknak aktuális helyzetünk, világban, kultúrában elfoglalt szituációnk szerint lehetővé teszi az olvasást, és érdekeltté tesz bennünket az olvasásban és a további olvasásban. Ha ugyanis a befogadás olyan normatív munkává válik (lásd némely iskolában...), amely idegen szempontokat érvényesít, időszerűtlen törvényszerűségeket tartat be, akkor a befogadó demotiválása miatt megszűnik befogadó lenni. Németh (noha ez nem didaktikai segédanyag) akaratlanul is tanít, amikor stratégiát kínál egy mű megközelítéséhez. Nem elsőként, de érdekesen. A szerző ilyen szempontból szerencsésen rendezi kötete anyagát, hiszen az értelmezői keretek, kiindulási pontok és vonulatok felajánlása (az egyes fejezetek témáiban: maszk, nonszensz, halálköltészet, női szempontok, új média...) nem rendszerszerű és summázó szeretne lenni (azt akár számon is kérhetné egy szigorú pozitivista), hanem éppenséggel szelektív. Márpedig ez a szelekció a szó pozitív értelmében erősen populista. Divatosnak vélhető, olvasói érdeklődésre számot tartó megközelítések által „manipulálja” a potenciális befogadót.

Gordiuszi csomóban keresi nekünk a szál végét, melyen elindulhatunk az értelmezésben. Pechünkre több ilyen szálvéget is talál, de még ő sem ígérte, hogy könnyű lesz... Ha egy kötet képes gondolkodásra késztetni, kritikát provokál, kételyeket kelt (lásd például Bereti Gábor, Reichert Gábor, Bedecs László, Lapis József, Weiss János, L. Varga Péter és mások írásait Németh kötetéről), bizonyára elég értékes ahhoz, hogy hivatkozható vitaalap legyen. Nem teljesen kifogástalan, ám motivált, ötletgazdag és érdekes. Következetlenségei ellenére a szerző eddigi irodalomtudományos munkásságában mégis hangsúlyosan fontosnak mutatkozik.

89