Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Ardamica Zorán: Válság(ok) termékeny amőbája (Németh Zoltán A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája című kötetéről)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK turális platformot látok benne, amely ugyan rendszerező szándékaink dacára nem helyezhető el megközelítően egységes szellemű és beszédmódot alkalmazó önálló periódusként a művészettörténeti korszakolásban (az erre vonatkozó kísérleteknek legalábbis máig mindig akadt minimum részleges cáfolata), nem tekinthető önálló, élesen körülrajzolható gondolkodásbeli, ideológiai, szemléleti vonulatnak sem, de alapvetően: 1. Ha valaki nem hisz a nagy elbeszélések végében, következésképpen konzisztens, organikus a világképe, melyben többé-kevésbé lineáris a történelem menete, s melyben a dolgok uralhatok, megismerhetők stb., akkor annak számára a posztmodernség eddigi, egymástól különböző, egymást kiegészítő és továbbíró definíciói alapján például úgy képzelhető el, mint egy periódushatáron zajló, egyelőre sokirányú, többnyelvű, eldöntetlen, de csak ideiglenesen kiszámíthatatlan átalakulási folyamat. Mint egy potenciálisan következő, relatíve világosan körvonalazható „nagy” periódus kiindulása. Valaminek a végén, ami a történelemben, azon belül a művészettörténetben láthatóan különféle módokon és okokból válság(ok) ba került. 2. A nagy elbeszélések végét (a válságok állapotát krízisként vagy akár termékeny, előzményeket lezáró átalakulásként) elfogadó, a posztmodern társadalomba vetett posztmodern személy számára, akinek felfogásában már nincs helye egy következő, relatíve világosan körvonalazható „nagy” periódus egyértelműségébe, zártságába és koherenciájába vetett hitnek, a biztos, stabil tudományosság által megalapozott világmagyarázatra képes racionális meggyőződésnek, nos, annak számára a posztmodern kiszámíthatatlanságában elfogadható, egyetlen variáns konstrukció a lehetséges sok közül. Mibenléte és jövője nem meghatározó kérdés, hanem érdekes, elgondolkodtató, motiváló változó. Ha ugyanis a posztmodernt definiáló ember nem tekinthető gondolkodásában és világnézetében legalább annyira konzisztensnek, hogy önmaga, környezete és kora viszonyait bizonyos társadalmilag, bölcseletileg elfogadható tűrésen belül legyen képes megfogalmazni (márpedig hasonló krízishelyzetek már „a történelem vége 86