Irodalmi Szemle, 2013
2013/10 - Forgács Miklós: Áruló vagy, Halász! (dráma)
Halász: Ez pedig a Deák néni háza volt. Egy zepén. A ház inkább viskó volt, szinte elveszett a hatalmas területen. A legeslegszélén, egy eldugott zugban, hatalmas bokrok mögött megbújva állt a ház. A telek közepén viszont egy kút volt. Igazi mesebeli kút. Terméskővel kirakott ösvény vezetett oda minden oldalról. Díszesen faragott építmény védte. Ilyen tekintélyes, fényűző kútházat sehol sem lehetett látni. Kerítése kovácsoltvas, kávája bélyeges tégla, lánca edzett acél, vödre porcelán remekmű. Vize legendásan ízletes. Nem lehetett a fenekére látni. Egyszer belopóztam és kavicsot dobtam belé. Hiába vártam. Nem csobbant. Nem ért az aljára. De az is lehet, hogy elszundítottam csak. Ribizlibokrok terpeszkedtek mindenütt. És minden ribizlibokrot pipacstenger vett körül. Télen a hóban ribizliszörpös üvegek sorakoztak mindenfelé. Néha megfagytak, megrepedtek, és szétfolyt a vörös ribizlilé a fehér hóba. És gyerekek jártak lefetyelni az édes levet. És a kutyákkal, macskákkal kellett gyakran marakodni egy-egy kortyért. Gyerek: Először Deáknét találták meg vérbe fagyva a viskójában. Aztán a fiát. Majd a menyét. Később egymás után hat hajléktalant. Minden évben új hulla bukkant föl a házban. A megalvadt vér úgy vette őket körbe, mint a szörpös üvegeket a kifolyt ribizlilé. Többször elkelt az a ház. Soha nem költözött be senki. A kútból már régen csak kóbor állatok és mindent túlélő patkányok isznak. Ezt se felejtetted el. Halász: Ez a Kovácsék udvara volt. Majd ezután a Kovácsék udvara következett. Egy házzal odébb pedig szintén Kovácsék laktak. Már nem tudom, melyik családnak volt egy félelmetes kutyája. Gyerek: Szaros Halász, te nemcsak a Kovácsék félelmetes kutyájától, hanem a Kovácsék iszonyú macskájától is rettegtél. Meg a vérben forgó szemű disznajuktól. Féltél te mindentől, szaros Halász. Halász: Hülyegyerek, állj már meg, nem bírok tovább futni. Hová vezetsz, áruld már el. Hiszen erre a Szőkölyné lakott. Nálánál negyven évvel fiatalabb fiúval bútorozott össze. Volt, aki azt mondta, ez bizony a fia. Csak kézen fogva lehetett őket látni. Az öregasszony virágkoszorúval a fején, copfokba font hajjal sétált, a bőrruhás, agyontetovált srác mellett. Senki sem mert nevetni, amikor meglátta őket. Gyerek: Ne hazudj, Halász. Errefelé nem éltek érdekes emberek. Ez csak a te játékod. Itt mindenki unalmas volt. Egyszerű és szürke. Milyen Bogya Ilona, miféle Czirokék, Deák nénik, Szőkölynék, Kovács egy, kettő, hármak, acsargó kutyák meg malacok meg varázslatos hangulatok. Senkik voltak. Hétköznapi senkik. Egyszerű szomszédok. Érdektelen bárkik. Észre se vetted őket. Nem törődtek veled, te nem törődtél velük. Kitaláltad őket. Halász: Boldog voltam. Gyerek: Most áruló vagy! Áruló vagy, Halász. Minek ébredtél föl. Halász: Ne bánts! Győztél. Gyerek: Nem érdekelsz már. Halász: Ne tűnj el. 67
