Irodalmi Szemle, 2013
2013/10 - A TÉBOLYON INNEN ÉS TÚL - Szabó Réka: Ópium, téboly... avagy mi lett veled, szegény Gizella (tanulmány)
A TÉBOLYON INNEN ÉS TÚL film képi megjelenítésében szembetűnő az a párhuzam, melyre a két főhős, orvos és betege, „normális és bolond” közvetlen környezetének a bemutatásakor eszmélünk rá. Brenner és Gizella szobája szinte azonos, káosz, rendetlenség és tömérdek papírhalom uralja mindkettőjük intim környezetét, ami azt a kérdést veti fel, vajon éles különbséget lehet-e tenni kettőjük - lelki világa és jelleme - között? Ezt a kérdést tovább erősíti Brenner rajongó érdeklődése Gizella írásai iránt: irigyli betege tehetségét, írása spontaneitását, megszállott lelkesedését. Az Egy elmebeteg nő naplója című novellában sincsen ez másképpen, Csáth erőteljes szimpátiájának ad hangot G. kisasszony stílusa iránt: „»Ez persze irtózatosan fájt, akárcsak az élet legmélyebb gyökereit tépte volna ki belőlem«, írja a beteg csodálatosan finom fogalmazással”,4 és G. kisasszony is tisztában van önnön tehetségével, amit orvosa így jegyez fel: „Április 22-én. Gyönyörködik az írásművészetében. »Önök nem fogják tudni, hogy holttestemmel együtt a szegény beléje gyömöszölt, számtalanszor gombolyagba gyúrt, összeharapott lelke- met, az egyetlen valóban élőt, a villanydelejes érző és gondolkozó valamit is örökre eltemették!« Pompás mondat!”5 Az alapként szolgáló irodalmi mű egyik esetben sem jelöli meg a történések végkifejletét. Az Egy elmebeteg nő naplója végén a diagnózis, majd a befejezésben egyfajta konklúzióként egy orvosi szakértékelés kap csupán helyet (tény azonban, hogy egy kórrajz esetében más nem is 4 Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója. 5 Uo. várható el). Tehát klasszikus értelemben a történet, G. kisasszony története nem zárul le, a szerző nem is bocsátkozik hipotézisekbe a későbbi kórfejlődést illetően, csupán értékeli az eset addigi dokumentumait. Az Ópium című novella még ennél is kevesebbet nyújt, ami segítség lehetne a film végének megfejtéséhez. Meglátásom szerint azonban a forgatókönyvíróknak és a rendezőnek mégiscsak sikerült az Egy elmebeteg nő naplója befejezésének egy érvényes olvasatát prezentálniuk. Az orvos és beteg közti szerelem nem etikus, főleg nem tekinthető annak, ha a páciens nem épelméjű, illetve ha orvosa (aki szintén nem száz százalékig cselekszik tudatosan) kihasználja, és írásait kisajátítva hiteti el önmagával is, hogy egyszeriben új inspirációt kapott. A tragikum és a mély depresszió, illetve ennek enyhülésekor a szimpla melankólia végig érezhető, és másra nem is lehet számítani, mint pusztító végkifejletre. Végül mindkét főhős megkapja, amire vágyott. Brenner az ihletet, új erőt és kedvet az íráshoz, lelkesedést és lendületet, míg Gizella a felejtést. A Csáth művéből származó idézet, mely mentén a befejezés értelmezhető, a következő: „»Tudd meg tehát, én vagyok a te Istenednek egy karja. Maga az Isten! Mindent el fogok neked mondani, mert már a hatalmamban vagy, és jól fog nékem esni egyszer egy ember előtt valódi alakomban mutatkozni! És hogyha kedvem telik, ismét el fogom veled az egészet, amit rólam megtudsz, felejtetni!«”6 Mivel Gizellának, illetve G. kisasszonynak kórképe közép6 Uo. 40
