Irodalmi Szemle, 2013
2013/9 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Garajszki Margit: Pozsonyi Vénusz (a pozsonyi Aréna Színház Vénusz nercben című előadásáról)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK kezdeti virágnyelvű flörtölést szado-mazo szexuális játékok váltják föl, amelyek újabb szerepjátékhoz vezetnek, hiszen Severin és Vanda nemcsak ruhát, hanem nemi identitást is cserélnek, tehát Thomas játssza Vandát, Vanda pedig Severint. David Ives darabja hatalmas lehetőség és egyben kihívás is a színészeknek, hiszen egy előadáson belül rengeteg, egymástól merőben különböző szerepet kell megjeleníteniük. Ahhoz azonban, hogy az előadás, amely valójában egy viliódzó szerep- és ritmusjáték, a nézők számára is élvezhető legyen, atomóra pontossággal, hibátlan ütemérzékkel megvalósított váltásokra van szükség az egyes szerepek között. Márpedig az Aréna Színház előadásába egy idő után valamiféle nehézkesség költözött, a váltások tompultak, mintha a „társasjáték” játékosai megunták volna a játékot, és a szöveg által diktált, talán kissé túlkonstruált játékszabályokat képtelenek lettek volna betartani. A külső szemlélő, ez esetben a közönség, miután megértette az íves által felállított játékszabályokat, és az már nem jelentett számára intellektuális kihívást, csak akkor tudott volna érzelmileg is a játék részesévé válni, ha legalább azt látja, hogy a játékosok élvezik azt. A darab előrehaladtával egyre inkább nyilvánvalóvá tűnik, hogy Vanda nem az a bugyuta színésznőcske, mint aminek kiadja magát, tökéletesen ismeri Sacher-Masoch művét és a Severini által készített átiratot is, sőt mindent tud Thomasról és a jegyesével való kapcsolatáról. Az előadás egyik csattanója, amikor kiderül, hogy Vanda nem véletlenül jelent meg a meghallgatáson, Thomas jegyese bérelte őt fel, hogy ellenőrizze, mennyire bízhat meg a férfiban. Thomas elbukik a vizsgán, hisz behódol a hivalkodóan viselkedő, majd domina szerepben tetszelgő Vandának. Ez a prózai olvasat. A lírai olvasat szerint Vandának sikerül a nyárspolgári életet élő Thomasban felébreszteni azokat a szexuális vágyakat, amelyeket korábban talán be sem vallott önmagának. Vanda Vénusz istennővel való azonosítása a mű végén ennek a magyarázatnak a kifutása. A meghallgatás idejébe íves felvázolja egy párkapcsolat teljes ívét, s bár a szöveg bővelkedik a közhelyekben, mégis az igényesebb bulvárdarabok közé tartozik, hisz próbál megragadni valamit a női és a férfi kapcsolat korokon átívelő mibenlétéből. A korok közötti ugrások különösen Mórová esetében mutatkoznak meg, hiszen a XIX. századi Vanda szerepében magasröptű, költői, kissé régies, már-már finomkodó nyelvezettel beszél, míg a XXI. századi Vanda a szleng nagymestere, aki nevén nevezi a dolgokat, profanizálja a fennköltet, és nem riad vissza a durva vulgarizmusoktól sem. Az előadás nyelvezete, amely különféle korokból és stílusrétegekből építkezik, Zuzana Šajgalíková fordító és dramaturg munkáját dicséri. Egy ilyen típusú előadásnál különösen fontos, hogy a nyelvi és a vizuális jelek egyensúlyban legyen, de a mérleg sajnos kibillent a vizualitás felé, sőt a vizualitás háttérbe szorítja a nyelvi jeleket. A színészek ugyanis ahelyett, hogy a váltások ritmusát próbálnák meg tartani, követhetetlen beszédtempót vesznek fel, különösen Mórová, emiatt a nézők számára meglehetősen nehéz követni az elsődleges szexuális vizualitás mögött 94
