Irodalmi Szemle, 2013
2013/9 - Molnár Miklós: Újabb rövidkék és hosszabbkák (kisprózák)
Molnár Miklós ÚJABB RÖVIDKÉK ÉS HOSSZABB KÁK ÁDÁM ÉS ÉVA IVADÉKAI A.dámnak és Évának igen nagy családja volt: kilencszáz gyerekük született. Éva ágyékából nemcsak szép arcú, arányos testű, a legnemesebb tulajdonságokkal ékes ivadékok szakadtak, hanem szekercével faragott csúnyácskák is: ormótlan fejűek, lapos homlokú- ak, kidagadó pofacsontúak, kajlán égnek meredő fülűek, gülü szeműek és bárgyú tekin- tetűek, krumpliorrúak, nyáladzó szájúak, előreálló fogúak, lefittyenő alsó ajkúak, kérges tenyerűek, tömpe ujjúak, ráncos bőrűek, hajlott hátúak, bütykös térdűek, böhöm nagy lúdtalpban végződő vaskos és görbe lábszárúak. Mert amióta evett a tudás fájáról, Éva megkülönböztette a szépet a rúttól; annak előtte mindent egyformán szürkének látott. Történt egyszer, hogy Istennek kedve szottyant ellátogatni Ádámékhoz. - Hogy ez soha nem száll le rólunk! - morogta Ádám. Nem feledhették és nem is bocsáthatták meg, milyen gáládul csőbe húzta őket az Úr, mikor az édenkertben odapöttyintette eléjük a tudás fáját, hogy birizgálja vele a képzeletüket, de megtiltotta nekik, hogy a gyümölcsét megkóstolják. Sőt fenyegetőzni sem átallt: ha mégis meg merik kóstolni, üstöllést kinyiffannak; ez aztán utóbb, mikor kielégítették a teremtőjük által beléjük oltott olthatatlan kíváncsiságukat, és belekóstoltak a tiltott gyümölcsbe, hazugságnak bizonyult. Nem feledhették és nem is bocsáthatták meg, milyen gorombán ki akart babrálni velük az Úr, mikor elűzte őket az édenkertként ismeretes sivatagi oázisból. A Teremtő elvárta volna teremtményeitől, hogy engedelmeskedjenek parancsainak, tiszteljék és szeressék őt eszük nélkül, maradjanak meg bamba tudatlanságukban, s az ő jelenlétében az éti csigánál csöndesebbé, a fűnél alacsonyabbá hunyászkodjanak - és ennek fejében elunatkozgathatnak az édenkert luxusbörtönében, míg világ a világ, meg még három nap. Ám jaj annak, aki tengelyt mer akasztani Őmindenhatóságával! A tudás gyümölcsét megkóstoló Évát és Ádámot az oktalan haragra gerjedt Úr gyötrelmekre, fájdalmakra, tövisre, bogáncsra meg verítékes munkára kárhoztatta, csakhogy nem vált be a kicsinyes, gonosz számítása. Abban is jócskán melléfogott, hogy szégyenérzetet akart kelteni az első emberpárban a meztelenségük miatt. Nem hogy nem szégyenkeztek, hanem, fölfedezve, hogy milyen szépek, gyönyörűségüket lelték egymás és a maguk meztelenségében. Az édenkerti rabkoszttól megfosztott, az Isten nyomasztó fennhatósága alól kiszabadult emberpár föl volt vértezve a jó és a rossz, a szép és a csúf megkülönböztetésének tudásával. Nemcsak fájdalmakban, tövisben, bogáncsban meg verítékben lett részük, hanem éppen a szűk határok közé szorított édenkerten kívül tárult ki előttük az életöröm, 62
