Irodalmi Szemle, 2013
2013/9 - GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA - Csanda Máté: Látványok tánca: második nekifut, (posztesszé), amelyben David LaChapelle munkái kapcsán tetten érjük a spektákulumot (esszé)
GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA Egy figyelmetlen, kósza kísérlet, amely nem vesz tudomást megértés és magyarázat (Verstehen és Auslegen) közti különbségről. Egy olyan alámerülés, amely, mint egy rossz merítőtál, torzított és töredezett alakzatokat hoz csak a felszínre. Nyilván egy naiv, túlságosan az interpretációhoz igazított közelítés volt - tablóképek ikonográfiáját akartam kivesézni, a bennük manifesztálódó superflatnessen ékelődve, mindezt egy ásatag és széttartó módszerrel (volt egyáltalán módszerem?). Szóval, mi tagadás, nem voltam igazán párbeszédképes - a reflexió nem a megfelelő szinten, nem a releváns regisztereket megmozgatva jött létre. Vagyis most ezen a ponton lépek be a körforgalomba, minden, amit írok, innen fogva (és ehhez képest) értendő. Félve jegyzem meg, de most már abban látom a lényegi mozzanatot, hogy szerzőjük, David LaChapelle totálisan felszívódik a képekben, amelyek nem beszélnek semmiről, nem képviselnek semmit - és mégis rengeteg mindenről tanúskodnak. A látott anyagot tünetként kell kezelnem. A tautológiái mögé kell furakodnom, az őket lüktetésben tartó produkciós mechanizmusokat kell beszédhelyzetbe hozni. * Akkor jöjjenek röviden még egyszer maguk a képek - megpróbálva ismét a 2011- es pozsonyi tárlat anyagát megidézni. Az biztos, hogy az óriásfotókként exponált munkákon csak úgy hemzsegnek a képi történések. Itt is, ott is a keresztény tradíció bejáratott témái kelnek életre, már-már vektorgrafikaszerűvé vagy fémesen sterillé retusált tableaux vivantsok formájában. Michael Jackson egy Pieta-kompozíció J | Krisztusaként vagy éppen az ájtatos Mihály arkangyal pózában, amint egy gumiszerű, áterotizált ördögalakot tapos halálra. De van még Szűz Mária alakjában megjelenő Courtney Love (karjai közt Kurt Cobain) és Vénusszá vedlett - nemesített - Naomi Campbell is, sőt egy gettós környezetbe illesztett, agyontetovált portorikóiak meg fekete rapperalakok körében utolsóvacsorázó rockerarcú Jézus is. Egy másik képen ( Deluge) a bibliai vízözön rajzolódik ki, a kétezres évek Los Angelesébe ágyazva: a pusztító vihar és az árhullám a fürtszerű- en egymásba kapaszkodó meztelen testek mellett a Gucci-emblémát és Burger King- reklámtáblát is magával sodorja. Amúgy mindenütt figurák, díszítőelemek, csupa színgazdag staffázs, pufók arcú puttók és vagány gépfegyverek, makulátlan, kisportolt testű vendégmotívumok, napbarnított bőrfelületek, férfiak és nők, péniszek és mellbimbók. A Death by hamburger címűre keresztelt fotón egy gigantikusra felfújt műanyag hamburgert látunk, amint éppen maga alá temet egy szexin ficánkoló nőalakot: a hölgyet szinte teljesen elnyeli a műkaja, emberi mivoltáról csak magas sarkú fűzős cipői és formás combjai árulkodnak (a termékké tett nő és a termékként rágyógyuló fast food oda-vissza fogyasztják egymást, a néző - mint szabadidőember és a kultúripar konzumense - meg csóválhatja a fejét, hogy mégis hová tart ez a bolond világ - ugyanazzal a lendülettel viszont mindezt kegyetlenül hype-nak és posh-nak és trendinek is nevezheti). Nem tudom, talán csak egy Claes Oldenburg- palimpszesztus, talán egy fotoshooting elidegenített darabja - vagy talán csak maga a nagy, síkos semmi. 29
