Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Száz Pál: Elsüllyedt magyar drámák IV. Kilépés a létből (tanulmány)
A TITOKZATOS WEÖRES Az Endymion-mítosz pásztorjátékként való felhasználása nem új keletű. Gondolhatunk itt az idősebb Shakespeare- kortárs John Lylyre, vagy éppen a Csokonai által részben lefordított Aíetastasio-librettóra. A pásztorjáték hagyománya azonban Weöresnek pusztán kulisszákat szolgáltat. A tér, a társadalmi-természeti közeg, a bukolika nyelvi kliséi, toposzai inkább csak megidézik, mintsem felhasználják a bukolikus világot. Ha Weöres feldolgozását összehasonlítjuk az Endymion-mítosz dramatikus adaptációival, hamar feltűnik, mennyire figyelmen kívül hagyja a szerelmi vágyakozás, az évődés, a sorozatos vallomások retorikáját, vagy a szerelmi követküldés oda- vissza játékait. A mítoszhasználat kapcsán fontos megjegyezni, hogy Weöres nem a Latmos hegy barlangjában álomra szenderült és Szeléné által minden éjjel meglátogatott Endymion történetéből merít, hanem egy feltételezhetően korábbi, Endymion halálával végződő mítoszvariánst használ. Az örök álmot alvó Endymion nem tette volna lehetővé a téma harmonikus felhasználását, hiszen Weöres épp Endymion éberségét akarta hangsúlyozni. Weöres három képbe sűríti a történetet, ami a cselekmény szintjén nem teszi lehetővé a szerelmi viszony változásai szerint alakuló epizódokat, ugyanakkor a retorika szintjén is világos, hogy a weöresi hős szerelmének tulajdonképpen semmi köze a bukolikus szerelemképhez. Az első képben megjelenő, melankolikus pásztor, Endymion pusztán külsőségek alapján rokonítható előképeivel - nem vesz részt a mulatságban, hallgatag és magányosan csücsül egy kövön - nem a szerelmi vágy okozza ezt a melankóliát, hanem a lelki éberség: „...van aki táncba olvad; én éber akarok lenni”4. Amyntas és Phyllis ráadásul szóba sem hozzák Endymion szerelmét Luna iránt. A dráma szerkezete viszont még a hosszas szerelmi huzavona nélkül is az operai hagyományt idézi. Ez egyrészt a karhasználatban („Pásztorok és pásztorlányok kara”5) és a balett-betétekben nyilvánul meg. Weöres 1943. szeptember 17-i keltezésű, Kodály Zoltánhoz intézett leveléből nemcsak az válik egyértelművé, hogy Weöres operalibrettónak (is) szánhatta a darabot, de a n L* ' Weöres Sándor: Egybegyüjtött \ I színjátékok. Szerk.: Steinert Ágota. Budapest, 2011, Helikon. 108. 5 Uo. 106. 75