Irodalmi Szemle, 2013

2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Weiner Sennyey Tibor: Gondvána. Weöres Sándor és Hamvas Béla levelezése (esszé)

A TITOKZATOS WEÖRES

hatást illetően felbecsülhetetlen társulás, mégis más források, visszaemlékezések szerint még a hatvanas években is nyíltan beszélt Weöres Hamvasról: „Szörnyű, ahogy mellőzik.” Hamvas naplóiban W. S. jóval később is úgy jelenik meg, vagy legalábbis úgy utal rá, mint, aki a „sikerért” feláldozta a „dicsőséget”.

Noha az utóbbi időben kiderült, hogy szinte mindenki ismeri vagy olvasta Hamvas Bélát, de minimum találkozott a nevével, arról senki sem - vagy inkább csak alig - beszélt, hogy éppen a legkomolyabb kapcsolat, a mester és tanítványáé hogyan alakult. Weöres levelei töredékesen és foghíjasán még csak-csak megvoltak, de Hamvas levelei csak folyóiratban voltak eddig olvashatók, mígnem végre megjelentek egy kötetben. E leveleskötetről ismertetőt és kritikát írtam, nem ez most a központi témám, hanem, hogy végigolvashattam és egymás mellé helyezhettem Hamvas és Weöres leveleit. Egyébként Weöres leveleinek gondozott kiadása is várat még magára, és lehetséges, hogy a legutóbbi Egybegyűjtött prózai írásokat előbb-utóbb ez is követni fogja. Hogy mennyire kulcs- fontosságú és revelációszerű egy-egy ilyen levelezés egybeolvasása, az éppen ebből a rekonstrukciós kísérletből derült ki számomra.

Az első levél Hamvastól maradt fenn. (Csak részleteket idézhetek, Weöres Sándortól pedig különösen, hiszen Weörestől sajnos és érthetetlen módon a jogörökösök megtiltották a levelek kiadását és bővebb idézését is.)

„Kedves Sándorom, vasárnap délután öt óra van, éppen megfürödtem a patakban, s ez az első nyugodt órám, amióta

elmentél. Szerettem volna, ha csak néhány szót is írsz a sok függőben levő dolog miatt is, amelyek mind nyíltak voltak, mikor elbúcsúztunk. Különösen kettő érdekel: hogyan vagy bevonulásoddal? És: milyen volt feleségemmel való találkozásod? Táviratodat elég későn, a nagy légitámadás miatt csak kedden kaptam meg. Harmadnapra feleségem olyan levelet írt, mintha orgyilkosságra béreltelek volna fel. Milyen különös asszony! Néha azt hiszem, hogy nem tud elviselni, akár türelmes vagyok, akár haragos, akár szeretem, akár engedek neki, akár szívemet adom. (...) Régebben sem igen »gondolkoztam« lényeden. Azóta meg éppen semmit. Időnként megjelensz, de olyan közvetlenül, mintha belülről jönnél, és anélkül, hogy bármit is mondanál, a legtöbb a jelenléted. (...) Két igen meleg nap volt, de csodálatosképpen a rigók még szólnak, és este még a fülemüle is megszólal néhány percre. A szolgálat elég nehéz, teljesen bizonytalan, hogy mikor tudok csak egy fél napra is Pestre menni. Eddig ilyesmiről szó sem lehetett. Még vasárnap is munkanap van - ma kivételesen vagyunk szabadok: délután. Leveledet várom és szeretettel ölellek. Béla. [Szokolya], 1944. VII. 9.”

Weöres válaszában szinte minden benne van. Egyrészt, hogy olvasta az Öt Géniuszt és a Magyar Hüperiont, hiszen levele elején derűsen parodizálja őket, vagy legalábbis humorosan utal rájuk, amit követően a legnagyobb komolysággal írja le a háború után életben maradottak borzalmát:

„Hamvas Bélát köszönti Weöres Sándor disznópásztor. Foglalkozásom idilli és aranykori-királyi, csak az a kár, hogy

70