Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Bartal Mária: Az összmüvészeti alkotás kísérlete Weöres Sándor Hetedik szimfónia című költeményében (tanulmány)
A TITOKZATOS WEÖRES szélgetőpartnerei az interjúkban a Tizenegy szimfónia kapcsán a szimfonikus szerkezet érvényesítéséről kérdezik: „...maga a szó annyit jelent egyszerűen, mint hangzás. Ezek a szimfóniák akusztikus versek. Másrészt azért is neveztem szimfóniáknak őket, mert négy-, olykor három-, vagy öttételes kompozícióba illeszkednek.”15 15 A szimfóniákról, az elfelejtett versekről. Czigány György rádió- beszélgetése Weöres Sándorral. In Domokos Mátyás (szerk.): Egyedül mindenkivel. Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest, 1993, Szépirodalmi Könyvkiadó. 307. 16 Kenyeres: i. m. 141. Jelen keretek között nincs arra lehetőség, hogy részletesen bemutassam, hogyan követhető nyomon Weöres költeményének első és negyedik számozott egységében, valamint a szöveg egészében a tematikai csomópontok, a motívumháló variációi, a beszédhelyzet módosulása és a metrikai megvalósítás alapján a szonátaforma háromrészes struktúrája, valamint kisebb megszorításokkal hogyan olvasható a költemény négytételes szimfóniaként, amelyet a változatos, beszélőváltást hangsúlyozó tipográfiai megoldások is alátámasztanak. A vers egészének értelmezése szempontjából meghatározó a negyedik rész struktúrája, amely a rondóformájú fináléval hozható összefüggésbe. A 2. rész két strófatípus kontrasztjával dolgozik (előkészítve a 3. rész válaszos szerkezetét): kétütemű 4-es jambusok sorozatával, illetve a kardalok 4. részben kitisztuló hétsoros szakaszainak egyelőre aszimmetrikus tagolású (8+6) szövegtömbjeivel. A 4. rész e két zenei egység párbeszédét szimmetrikus struktúrába írja át, a jambikus rövid sorok ezúttal a nyitó és a záró sorok keretében kapnak helyet. A második rész első és a negyedik rész záró szövegtömbje a vers idősíkjaiból átlép az utolsó ítélet hangsúlyozottan elkülönített időszférájába. A szöveg szerkezetéből kiindulva Kenyeres Zoltánnal szemben16 úgy gondolom, hogy a második rész első szakaszában nem a korábban szemlélt holttest feltámasztásáról van szó (korán és előkészítetlenül következne be ez a váltás a költeményben), hanem a 4. részben „betelt igét” mormoló pátriárka figuráját elővételezi a szöveg, amely mindkét egységben a 20. jambikus sorban jelenik meg. A rondó szerkezetének és a hibátlan szimmetriának az érvényesülése a negyedik
